Hirdetés
Hirdetés

Hat borsodi településen gyűjt Mága Zoltán

| 2019. 09. 10. | 20:55:00
A koncertekre a belépés díjtalan.
Hat borsodi településen gyűjt Mága Zoltán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Folytatja jótékonysági koncertsorozatát Mága Zoltán. A Liszt-díjas hegedűművész magyarországi és határon túli települések templomaiban lép fel.

A karitatív koncertsorozatot Mága Zoltán tavaly márciusban Marosvásárhelyről indította. Missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni akarja. Az első száz templomi koncert után több száz millió forint segítséget tudtak biztosítani magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.

A szeptember 12-én induló második turnén több mint ezer művész lép fel a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és Kamarazenekar kíséretében. A koncertekre a belépés díjtalan. A második misszió minden egyes állomásán összegyűlt adományokat teljes egészében rászorulók kapják, így újra több száz család kaphat segítséget.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával szeptember 12-én Mádon folytatódik a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat.

Mága Zoltán szeptemberben Tokajban (szeptember 13.), Etyeken, Üllőn, Cegléden, Baján, Abaújszántón (szeptember 17.), Nagykanizsán, Békésen, Hevesen, Budapesten, Földeákon, Mezőhegyesen, Oroszlányban, Gyulán, Egerben, Mezőkövesden (szeptember 26.), Dunaújvárosban, Békéscsabán, Tiszafüreden, Karcagon és Sárospatakon (szeptember 30.), októberben Szombathelyen, Fóton, Miskolcon (október 3.), Komlón, Pécsett, Budapesten, Nyíregyházán (október 7.), Sümegen, Debrecenben (október 9.), Hajdúszoboszlón (október 10.), Szolnokon, majd a Vajdaságban játszik.

Hirdetés
Hirdetés