Hirdetés
Hirdetés

Titkokra derül fény Miskolcon

| 2019. 09. 18. | 10:16:00
Ingyenes a program.
Titkokra derül fény Miskolcon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gazdag programmal készül a Színházak éjszakájára a Miskolci Nemzeti Színház, szombat este 8 órától éjfélig lehetősége lesz a közönségnek betekinteni a teátrum kulisszái mögé, ahol nyílt próbákkal, színházi titkokkal és meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

A színház közlése szerint három előadás próbájába is beleshetnek a látogatók. A Kamaraszínházban A legkisebb boszorkány című zenés mesejáték mutatkozik be, amelynek színes látványvilága nem csak a gyermekeknek lesz izgalmas. Szabó Attila rendező bevezeti a közönséget az előadáskészítés folyamatába, a színészek pedig néhány jelenettel is megörvendeztetik az érdeklődőket.

A Don Juan próbái is zajlanak színházban, a Szőcs Artur rendezésében készülő előadásba szintén betekinthetnek a látogatók.

A Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta először dolgozik Miskolcon, Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját rendezi a Játékszínben. Ebből is láthatnak néhány részletet szeptember 21-én az érdeklődők. Az előadás megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott.

Megnyílik ezen az estén a festőtár is a látogatók előtt, Slárku Anett a díszlettervezés rejtelmeibe avatja be a közönséget.

Idén sem marad el az igazgatói fogadóóra: Béres Attila igazgatótól bármit kérdezhetnek a nézők. A program zárásaként Lajos András és a színház művészeinek zenés-verses produkciója vár mindenkit a Nagyszínházban. A színnművész rímbe szedte a 196. évad előadásait, látványos show-val és a hagyományokhoz hűen közös énekléssel zárul majd az este.

Hirdetés
Hirdetés