Hirdetés

Amikor az idősebbek tanulnak a fiataloktól. Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon is!

2019.11.08. 15:13

Amikor az idősebbek tanulnak a fiataloktól. Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon is!
(Fotó: illusztráció)

A programot Debrecen iskoláira is kiterjezstik.

Hirdetés

A történelem során először fordul elő, hogy a fiatalabb generáció kezében több tudás van, mint az idősekében – hangzott el a Magyar Telekom sajtótájékoztatóján, amelyben az általuk felkarolt képzési programot mutatták be.

Wifi, Skype, Instagram, vlog – ezek a kifejezések, a mai tinédzserek számára olyan magától értetődőek, mint a levegő. A „Legyélteis! MOST generációs kezdeményezésben részt vevő diákok a foglalkozások során megmutatják és megtanítják nagyszüleik korosztályának azt, hogy

milyen fantasztikus lehetőséget jelentenek számukra is a digitális eszközök és az azokon elérhető online megoldások.

Az idén tavasszal megvalósított budapesti próbaidőszakot követően a Legyélteis! MOST generációs program 2019. november 6-án országossá nő, 13 város (Budapest, Veszprém, Várpalota, Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Szeged, Kecskemét, Pécs, Szombathely, Győr, Sárvár, Debrecen) iskoláira kiterjesztve. A programban való részvétel hasznos feladatot kínál a középiskolásoknak az iskolai közösségi szolgálat keretében.

A program célja, hogy az idősebbek is megértsék a technológia szerepét az életükben és éljenek is vele, hogy ezáltal könnyebbé, élvezetesebbé váljanak mindennapjaik. A legtöbbjüknek ehhez támogatásra és útmutatásra van szüksége és ki mástól kaphatnák meg ezt, mint a fiataloktól, akik beleszülettek a digitális világba, akik a legotthonosabban mozognak ezen a terepen, és szívesen fordítják hasznos tevékenységre az idejüket.

„Legyélteis! MOST generációs” kezdeményezés egy olyan lehetőséggel bővíti a diákok számára nyújtott önkéntes tevékenységek körét, amely számukra alacsony belépésű küszöbű, mégis nagy társadalmi hasznossággal bír, és valódi sikerélményt nyújthat számukra.

A foglalkozásokon a fiatalok is sokat tanulhatnak az idősebbektől, és együttműködve a lehető legtöbbet hozzák ki egymásból. Az együttműködés meghatározó a személyiségfejlődésük tekintetében és olyan képességekkel vértezi fel őket, mint a kritikus gondolkodás és komplex problémamegoldás, a kreativitás, és a kommunikációs készségek.

internetinformatika

Hirdetés

Szóljon hozzá!