Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a sofőr Bőcsön

| 2019. 11. 20. | 11:12:00
A kerékpáros nő a helyszínen életét vesztette.
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a sofőr Bőcsön
Hirdetés
Hirdetés

November 20-án 6 óra 30 perc körül, Bőcsön, a Rákóczi Ferenc utca 85. szám előtt egy eddig ismeretlen személy, ismeretlen gépjárművével Hernádnémeti felé haladva elütött az úttesten egy kerékpárral közlekedő 63 éves helyi asszonyt. A kerékpáros nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt, míg a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A balesetet okozó gépjárműről jelenleg az alábbi információkkal rendelkezik a rendőrség: egyterű autó, amely piros utánfutót vontatott. Az utánfutón fahulladékot szállított. A baleset során az autó és az utánfutó is megsérült.

Kérik a lakosságot, aki látta a balesetet, vagy az ez idáig ismeretlen sofőrről, illetve gépjárműről információval rendelkezik, jelentkezzen! Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (3526 Miskolc, Fábián kapu 4.), vagy telefonon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjában a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés