Új főépítésze van Miskolcnak

borsodihir.hu

2019.12.10. 08:14

Új főépítésze van Miskolcnak

Hisz benne, hogy Miskolc a legnagyszerűbb város.

Hirdetés

Rostás László főépítész 2018 júliusában távozott pozíciójából, ezt követően erre a posztra öt alkalommal írt ki pályázatot a miskolci önkormányzat. Ebből négy eredménytelenül zárult. Az ötödik meghirdetés határideje december 1-jén lejárt. Erre a kiírásra összesen öt pályázat érkezett, ebből három felelt meg a pályázati feltételeknek. Ezek elbírálása után

Szunyogh László építész töltheti be Miskolc Megyei Jogú Város főépítészi posztját január 1-től.

Veres Pál polgármesterének célja, hogy építészekből álló bizottság segítse a jövőben a városi főépítész munkáját. 

Szunyogh László tősgyökeres lokálpatrióta miskolci építész, aki városépítészeti kérdésekben aktívan jelen van a városi közéletben. Szakmai pályafutása mindig is két szálon futott; tervező építészként és építésigazgatási vonalon. Legutóbb, mostanáig, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főépítészeként dolgozott. Ez a kettős tapasztalat párosulva Miskolc szeretetével teszi alkalmassá a városi főépítészi pozíció betöltésére. Főépítészként nyitottságot, közvetlen kommunikációt, széleskörű együttműködést ajánl a város polgárainak, építészeinek. Hisz benne, hogy Miskolc a legélhetőbb, legnagyszerűbb város; az otthonunk. Ennek szolgálatába kíván szegődni.
főépítészSzunyogh László

Hirdetés

Szóljon hozzá!