Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A miskolci kórház főigazgatója reagált a súlyos vádakra

| 2020. 01. 17. | 19:18:00
Révész János szerint a rágalmaknak semmi alapjuk nincs.
A miskolci kórház főigazgatója reagált a súlyos vádakra
Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi néhány hétben tervezett támadás indult kórházunk ellen elsősorban a baloldali politikai pártok részéről, melyek célja akadályozni azt a fejlesztő munkát, amelyet a kórház jelenlegi vezetése következetesen végez. A szocialisták az elmúlt 48 órában megismételték ingatag lábakon álló rágalmaikat, amelyeknek semmi alapjuk nincsen – olvasható abban a közleményben, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház juttatott el szerkesztősünkhöz annak a nőnek az ügyében, akinek állítólag mindkét petevezetékét kivették, ráadásul tudta nélkül.

A ügy hetekkel ezelőtt robbant, amikor Bangóné Borbély Ildikó ellenzéki országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozott egy levelet, melyben az író bűncselekmény gyanúját felvető eseteket ismertetett.

A dokumentum szerint egy nő méhét ikerszülés után indokolatlan távolították el, majd megváltoztatták a szövettani eredményeket, hogy a műtétet indokolják. Az intézményben jogosulatlanul végeztek inszeminációt. Az esetek között említik azt is, amikor az egyik orvos a másikat arra utasította, hogy egészségügyi indok nélkülvegye ki egy fiatal, roma nő petevezetékeit. Az országgyűlési képviselő január 15-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának székháza előtt arról beszélt, Polt Péter legfőbb ügyész is elismerte, négy ügyben folyik nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat érintően. Hozzátette: a hatóságok már tavaly ősszel megkapták a szülészeti osztály dolgozóinak levelét, amelyben bűncselekmény gyanúját felvető esetekről írtak. Bangóné Borbély Ildikó elmondta, kedden személyesen is találkozott azzal a most 26 éves nővel, aki a rendőröktől tudta meg, hogy a Borsod megyei kórház egyik meghatározó orvosának parancsára nem lehet gyereke. A politikus szerint az ügy nem halad, holott a bizonyítékok, a szövettani eredmények a hatóságok rendelkezésére állnak.

Az intézmény január 17-i közleményében elutasítja a feltételezéseken alapuló állításokat, „azt a módszert, amely egészségügyi intézményeket, illetve az ellátórendszert használja politikai csatatérül, valamint a sajtóközlemények által közvetített morális értékrendet”.

Az ország valamennyi egészségügyi intézménye nevében visszautasítják azt a feltételezést, miszerint etnikai, vagy bármilyen más hovatartozás alapján megkülönböztető bánásmódban részesítenék a pácienseket. Mint írják, az ellátórendszer célja változatlanul az, hogy a betegeket a lehető legmagasabb színvonalon lássa el. Hozzátették: maximálisan együttműködnek a hatóságokkal a kórházat érintő vizsgálatok körültekintő és minél előbbi lezárása érdekében, továbbra is ragaszkodnak a vizsgálatok lefolytatása során a jogállamiság kereteihez. Szerintük a feltételezett cselekmények mindegyike a jelenlegi kórházvezetés előtti időkkel kapcsolatosak. 

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a médiában ismételten tényekkel alá nem támasztott állítások jelentek meg immáron betegnyilatkozat formájában, éppen ezért a kórház vezetése megkereséssel fordul a sajtónak nyilatkozatot adó beteghez, oldja fel a vonatkozó titoktartási kötelmeket és tegye lehetővé kórtörténetének feltárását” – zárul a közlemény. 

Öt vetélése volt műtét előtt

A 168 óra megkereste Adriennt, akinek három évvel ezelőtt mindkét petevezetékét eltávolították. A műtéthez elmondása szerint nem kértek tőle beleegyezést, nem tájékoztatták a szakmailag indokolatlan beavatkozás előtt és után sem, amivel az önrendelkezési és a tájékoztatáshoz való jogát sértették meg. Kiderült, hiába szeretett volna férjével együtt kisbabát vállalni, ötször elvetélt. A hatodik alkalommal kisebb hasi fájdalmakra panaszkodott, így orvosa javaslatára bement a kórházba megfigyelésre, ahol méhen kívüli terhességet diagnosztizáltak. Bár ezt utólag a szövettani lelet nem igazolta, Adriennt szinte azonnal megműtötték, és annak ellenére, hogy méhen kívüli terhesség nyomát nem találták, kivették az egyik petevezetékét, a másiknak pedig egy ciszta miatt egy 3 centiméteres szakaszát távolították el, végérvényesen megfosztva a lányt a lehetőségtől, hogy természetes úton teherbe ehessen. Úgy tudni, hogy még egy küretet is végeztek, ami felveti a gyanút, hogy a már megfogant magzatát is elvették. A portál információin szerint a beavatkozást az osztályvezető főorvos rendelte el, és egy rezidensre bízta szakorvosi felügyelettel. Amikor telefonon jelezték neki, hogy méhen kívüli terhességet nem találnak, állítólag csak annyit mondott: „Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”. Adrienn egyik kórszövettani leletet sem kapta meg annak ellenére, hogy az előírt határidőben a műtét után kontrollon is volt. Teltek a napok, majd a nyíregyházi rendőr-kapitányságról kapott idézést idézést. Kiderült, az ő ügyében tett valaki feljelentést a kórházzal, illetve a főorvossal szemben. Ezt követően az internetről tudta meg, hogy pontosan mi is történt vele, azaz, hogy mindkét petevezetőjét eltávolították. Az esethez annyit tett hozzá: „meg szeretném jegyezni, hogy nem vagyok cigány származású”.

Az ellen január 17-én délelőttre a miskolci kórház elé szervezett tüntetést a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete és a nyíregyházi XXI. Századi Roma Nők Egyesülete. A szervezők és a demonstráción résztvevők azt követelik, hogy

  • az ügy kerüljön kivizsgálásra,
  • mielőbb büntessék meg az elkövetőket,
  • vessenek véget a szülészeti faji alapú elkülönítésnek,
  • és tartsák tiszteletben a roma nők emberi méltóságát.

[Beillesztett cikk: Vezetői terrort emleget az MSZP-s a miskolci kórházügy kapcsán]

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés