Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Miskolcon tart demonstrációt a Mi Hazánk Mozgalom

| 2020. 02. 09. | 17:31:00
Rendet és igazságot követelnek.
Miskolcon tart demonstrációt a Mi Hazánk Mozgalom
Hirdetés
Hirdetés

Demonstrációt tart a rendért a Mi Hazánk Mozgalom Miskolcon, a kormányhivatal előtt február 16-án – jelentette be a párt elnöke. Toroczkai László azt mondta, a rendezvény után autókonvojjal mennek a várostól mintegy harminc percnyire található Sályra, ahol mintha megszűnt volna az állam: helyi nyugdíjasok járőröznek éjszaka, hogy ne törjenek be a házaikba. A közelmúltbeli gyilkosság helyszínére mécseseket tesznek, majd fáklyás felvonulást tartanak.

Rendet és igazságot követelnek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahonnan az elmúlt hetekben folyamatosan különböző bűncselekményekről érkeztek hírek – mondta.

Hozzáfűzte: az is kiderült, hogy Magyarországon no-go zóna is létezik, hiszen Csenyétére nem mertek rendőri kíséret nélkül bemenni a mentősök, mert már a telefonhíváskor fenyegették, zaklatták őket. Ezen a borsodi településen kizárólag cigányok laknak, még a polgármester is cigány – hangoztatta a pártelnök. Közölte: elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországon no-go zónák alakuljanak ki, mint ahogy azt is, hogy Sályon helyi idős magyar embereknek kell járőrszolgálatot szervezniük, mert nincs rendőrőrs. Ez az a település, ahol egy 61 éves nőt meggyilkolt egy 21 éves férfi – idézte fel Toroczkai László, kijelentve, hogy az elkövető cigány származású.

Azt sem tartják elfogadhatónak, hogy az Opre Roma Párt továbbra sem áll el szeparatista elképzelésétől: "Magyarország testéből kiszakítva négy megyét", cigány autonóm tartományt akar létrehozni, ahol a magyar adófizetők pénzéből alapjövedelmet szeretne adni a cigányságnak. Hangsúlyozta: kifejezetten aggasztónak tartják, hogy Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselője fogadta Kamarás Istvánt, az Opre Roma Párt elnökét, akivel hosszasan tárgyalt, "nyilvánvalóan erről a szeparatista elképzelésről is".

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés