Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Velünk a Város: a miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban

| 2020. 05. 27. | 18:19:00
Visszautasítják a Fidesz-KDNP vádjait.
Velünk a Város: a miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban
Hirdetés
Hirdetés

A miskolci közgyűlési többséget adó Velünk a Város frakció közleményében visszautasította a helyi Fidesz-KDNP május 27-i sajtótájékoztatóján elhangzott, egyebek mellett a város csődközeli helyzetére figyelmeztető kijelentéseket.

Mint írták, a miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban, „most úgy tesznek, mintha aggódnának a város jövőjéért, milliárdos hiányt emlegetnek, miközben az elmúlt hetekben és hónapokban éppen a fideszes kormányzat vett el milliárdokat Miskolctól és a miskolci emberektől, miközben a miskolci fideszes politikusok vagy mélyen hallgattak, vagy lelkesen támogatták az elvonásokat”.

Közölték, „miközben a miskolci Fidesz-KDNP azt hangoztatja, hogy nem kellene ennyi politikai tanácsnok a városházára, és nem kellene a 2010 előtti idők vezetőit újra alkalmazni a válság idején, úgy látszik, megfeledkeznek saját kilenc évnyi áldásos munkálkodásukról”. Azt írták,  most emiatt aggódnak, de tavaly januártól októberig 49 embert „haverokat, pártkatonákat” vettek fel a 370 fővel működő „fideszes városházásra”, ahol 3 aljegyző és 3 politikai tanácsadó is dolgozott, köztük egy budapesti. „Hiszen tudjuk, hogy a miskolci Fidesz sosem bízott annyira az itt élőkben, hogy elismerje szaktudásukat, képességeiket, ehelyett inkább a határon túlról, vagy Budapestről hívta ide a haverokat, rokonokat és politikai elvbarátokat” – áll a közleményben.

„Arra kérjük a miskolci Fidesz-KDNP-t, hogy ne legyen ennyire szelektív az emlékezetük, és fejezzék be a hazudozást, a város gyalázását, és ha már dolgozni nem akarnak saját választókerületeikért és városukért, akkor legalább ne akadályozzák azokat, akik valóban szívükön viselik Miskolc sorsát, jövőjét” – fogalmaztak.

[Beillesztett cikk: Csődközeli helyzetbe kerülhet Miskolc – fogalmazott a fideszes szóvivő]

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés