Hirdetés
Hirdetés

A Jobbik és a DK „románca” Miskolcon is tetten érhető

Felosztották egymás között a várost.
A Jobbik és a DK „románca” Miskolcon is tetten érhető
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az ellenzéken belül az egyik legszéleskörűbb megállapodás jelen állás szerint a DK és a Jobbik között jött létre, amely bátran nevezhető az ellenzéki térfél legmeglepőbb húzásának a két párt előéletét és ideológiai távolságát tekintve. Az elmúlt hetekben sorra jelentette be Jakab Péter és Dobrev Klára, hogy a másik pártból kiket tartanak a legalkalmasabbnak a Fidesz legyőzésére, írja a telex.hu.

A portál információi szerint a 106 egyéni választókerület közel harmadában állapodott meg a DK és a Jobbik, több ellenzéki politikus is konkrét számot emlegetett: 31 körzetben támogatják egymást.

Miskolcot felosztották

Miskolcon a 2019-es önkormányzati választáson teljes volt az összhang Jakab Péter és Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő között Miskolcon. A két politikus közösen kampányolt Veres Pál ellenzéki polgármesterjelölt mellett, aki meg is nyerte a választást. A választás éjszakáján szinte egyértelműnek tűnt, hogy a következő választáson összefog a Jobbik és az MSZP Miskolcon, miután 2018-ban mindkét körzetben kioltották egymást.

Az tűnt logikusnak, hogy Jakab indul majd Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületében, ahol legutóbb mindössze 127 szavazattal maradt le a fideszes Csöbör Katalin mögött, Varga pedig a másik miskolci körzetben, ahol 2014-ben már egyszer összejött neki a győzelem, és legutóbb se maradt le sokkal a fideszes Hubay György mögött.

Nem így történt!

Jakab előbb bejelentette, hogy a miniszterelnök-jelölti kampány miatt nem indul el egyéniben, és helyette Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselőt jelöli a Jobbik. Ekkor még úgy tűnt, Szilágyinak a DK jelöltjével, Hegedűs Andreával kell megküzdenie az előválasztáson az 1-es miskolci körzetben, a DK-s politikus indulását már korábban közzétették. Pár napja azonban kiderült, hogy felosztotta Miskolcot a Jobbik és a DK egymás között. A DK beállt Szilágyi mögé az 1. választókerületben, Hegedűs Andreát pedig a másik miskolci körzetben indítják inkább, és itt a Jobbik Varga helyett őt támogatja.

Hirdetés
Hirdetés