Hirdetés
Hirdetés

A kormány emberei is eljöttek a DVTK Aréna átadójára

| 2021. 10. 21. | 16:32:00
A miskolci létesítmény sok célt szolgálhat a jövőben.
A kormány emberei is eljöttek a DVTK Aréna átadójára
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVTK új multifunkciós sportcsarnoka az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének köszönhetően közel hatmilliárd (5.967.231.348) forintból épült meg, amelyből több mint 4,3 milliárd kormányzati támogatás, a fennmaradó majdnem 1,6 pedig TAO-forrás. A csarnokot csütörtökön avatták fel.

A DVTK a sport mellett fontosnak tartja az élet egyéb területein sikeres tehetségek gondozását is, ezért a mostani tanévben ismételten pályázatot hirdetett a matematikában és fizikában kiemelkedő teljesítményt nyújtó, miskolci állami fenntartású gimnáziumokban tanuló középiskolások számára

- erről a programról tartottak tájékoztatót a DVTK stadionjában csütörtökön, majd átadták a stadion szomszédságában megépült sportcsarnokot, a DVTK Arénát.

Ingyenes lehet a meccsnézés

Sántha Gergely, a diósgyőri klub elnöke a rendezvényen azt mondta: a 2018-ban indult DVTK tanulmányi ösztöndíj program fő célja a tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása. Hozzátette: a pályázatot elnyert tanulók a 2021/2022-es tanévben térítésmentesen vesznek részt a heti egy alkalommal szervezett matematika, illetve fizika tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon, valamint havonta 25 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíjprogram részét képezi idén is, hogy az ösztöndíjasok és a szakköröket vezető pedagógusok díjmentesen tekinthetik meg a DVTK labdarúgó-, kosárlabda- és röplabdacsapatainak mérkőzéseit.

(Fotó: mti)

Varga Judit igazságügyi miniszter az átadón emlékeztetett, nem ma kezdték a sportot Diósgyőrben, hiszen 1910-ben alapították a DVTK-t.

Fantasztikus azt látni, hogy ez a város, mely lelkében, szívében hordja a sport szeretetét, szerte az országban, világban népszerűsíti a sportot. Újabb mérföldkő ez a klub életében. A legfontosabb Miskolc és a régió szempontjából, hogy olyan sportembereket neveljünk, akik nem feledik el, honnan jöttek. Nem a legnagyobb klub a miskolci, de eredményei tekintélyt parancsolóak, ezúton is gratulálnék a piros-fehérek sportolóinak. Reméljük, sok győzelmet láthatnak a jövőben a diósgyőri szurkolók!

A kosárlabda új otthonául szolgáló multifunkciós sportcsarnok alapkövét 2019. október 8-én tették le. A játékteret behúzható lelátók határolják mind a négy oldalról, az 64 fő befogadására alkalmas sky box szinttel és a 70 fős VIP páhollyal együtt összesen 3522 fő foglalhat helyet a csarnokban. A háromszintes (földszint, plusz két emelet) épületben helyet kap még egy 250 négyzetméteres kondicionáló terem is. A csapatok, sportolók számára 14 öltöző áll rendelkezésre, amelyek közül kettő akadálymentesített. 

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a csarnokavatáskor köszöntőjében arról szólt: a miskolciak sportszerető emberek, ő pedig egykori sportolóként fontosnak tartja, hogy egy ilyen komplexum építésével megkönnyítik a sportolók dolgát, a jövőben minden korosztálynak nagy segítséget jelent ez a létesítmény.

Hirdetés
Hirdetés