750 milliós fejlesztés gazdagítja a sátoraljaújhelyi élményeket

Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések – tájékoztatott a város önkormányzata.
A közlemény szerint a Várhegy és a Magas-hegy környezetét érintette a beruházás, és a pályázati program keretében folytatódott a Sátoraljaújhelyi vár egy évtizede zajló feltárása, a feltárt falmaradványok konzerválása és állagmegóvása.
A Várhegyen, az egykori újhelyi vár területén megépült a látogatóközpont, melyben huszonegyedik századi technológia segítségével idézik meg virtuálisan a korai középkor várát és udvartartását. A vár és a város történetét egy, interaktív kalandjátékok mintájára készült virtuális játéktéren keresztül ismerhetik meg a fiatalok.
A Magas-hegy lábánál megépült ökoturisztikai látogatóközpontban Csodálatos Zemplén – velünk élő természet címmel nyílt kiállítás, amely a zempléni táj növény- és állatvilágát mutatja be. A Zemplén Kalandpark középső állomásán játszóteret, gyermekmegőrzőt, szabadtéri edzőteret, napozóteraszt valamint öt filagóriát alakítottak ki.





