A bogácsi pincesoron szemelte ki áldozatait a rablópáros

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint június 11-én este a bogácsi pincesoron abban állapodtak meg, hogy a női gyanúsított férfiakkal ismerkedést kezdeményez azért, hogy értékeiket megszerezzék. Ennek megfelelően először egy férfitól cigarettát kért, majd a férfi gyanúsított
egy sörösüveggel homlokon ütötte a sértettet, aki ettől előre esett, azonban gyorsan összeszedte magát és elszaladt a helyszínről, így a gyanúsítottak nem tudták az értékeit elvenni.
A sikertelen cselekményt követően a női gyanúsított egy másik férfival kezdeményezett ismerkedést, akivel leültek egy kevésbé forgalmas helyen lévő padra. A férfi gyanúsított odament hozzájuk és fejbe rúgta a sértettet, aki ettől a földre esett, ahol a férfi gyanúsított a földön fekvő sértett fejét még tovább rúgta, majd, amikor a sértett már nem volt képes ellenállásra, akkor társával együtt eltulajdonították zsebéből a mobiltelefonját.
A második sértett koponyasérülései az elsődleges adatok alapján életveszélyesnek is minősülhetnek.
A gyanúsítottak cselekményei bizonyítottság esetén alkalmasak életveszélyt okozó testi sértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, továbbá 2 rendbeli rablás bűntette megállapítására, melyből 1 rendbeli kísérlet. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható hosszabb tartamú büntetés mértékére figyelemmel mindkét terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék, mivel konkrét adat merült fel arra, hogy a bizonyítékok megsemmisítésére törekedtek. Mindkét gyanúsítottal szemben folynak más büntetőeljárások is, ezért emiatt, valamint életkörülményeik alapján a bűnismétlés veszélye is fennáll. Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.





