DVTK: Magyar Mátyás az edzőváltásról

Sosem örömteli, ha szezon közben edzőt kell váltani, mert az azt jelenti, hogy valami nem jól működik, de a DVTK érdeke azt kívánta, hogy lépjünk, mert veszélyben éreztük a feljutást és ebben a döntésben én is részt vettem - indokolta az edzőcserét Magyar Mátyás, a Diósgyőr FC Kft. többségi tulajdonos a klub hivatalos oldalán. Megjegyezte: megérti azokat a szurkolókat, akikben rossz érzést váltott ki az edzőcsere, de nem egy mérkőzés alapján született meg a döntés. Amíg ősszel egy újjáalakuló csapat mindössze kétszer szenvedett vereséget, és az első helyen telelt, a folytatásban a tovább erősített gárda négyszer kapott ki, és visszacsúszott a második helyre. Ezt a folyamatot szerették volna idejében megállítani.
- Dragan Vukmir munkáját több mint fél éve figyelemmel kísértem a klubvezetéssel együtt - árulta el. - Azért esett rá a választás, mert az új edzőgeneráció tagjaként a modern labdarúgás alapelveit igyekszik megvalósítani a csapatánál.
Magyar Mátyás bízik abban, hogy a szurkolók továbbra is a csapat mögött állnak, és hét mérkőzést követően együtt ünnepelhetik a feljutást, a következő bajnokságban pedig stabil élvonalbeli csapatként szerepelhet a DVTK a legjobbak között.




