Egyelőre nem épül műhelycsarnok Kazincbarcikán

Eredménytelennek nyilvánították azt a közbeszerzési eljárást, mely keretében kivitelezőt keresett a Szalézi Intézmény Fenntartó a Május 1. út 11. szám alatti, 951 négyzetméteres műhelycsarnok kivitelezési munkálataira, ugyanis a rendelkezésre álló anyagi fedezet meghaladja a legkedvezőbb ajánlatot is.
A fenntartó pilot programot indított a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium lemorzsolódással veszélyeztetett 16 és 18 év közötti tanulóinak szakképesítéshez juttatása érdekében.
A csarnok célja a gyakorlatorientált képzés megvalósítása fémipari gyártás előkészítő, falazó kőműves, szobafestő, mázoló, tapétázó, lakástextil-készítő és csőhálózatszerelő részszakmákat tanulóknak. A földszinti épülettömbben lenne a tanári szoba, az öltözőblokk, valamint az elméleti képzés és a lelki, mentori foglalkozásokra kialakított csoportszoba, az egyéni fejlesztőszoba, a varroda. Az emeleten alakítanák ki a tanműhelyeket, a raktárakat. Az épület akadálymentesített lesz, a szakemberek feladata lesz a sportpálya, a támfalak, a kerítés és az aszfaltburkolat elbontása is. A csarnok tetejére napelemes rendszert telepítenének.





