Egyetlen ütéssel majdnem megölt egy miskolci férfit

A Debreceni Ítélőtábla szeptember 5-én helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét, miszerint P. Zs. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélték. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor: a vádlott a boltban dolgozókkal szembeni kötekedő, provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon.
A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, úgy érezte a sértett megszégyenítette őt.
Ezért rögtön visszaindult. Az utcán összetalálkozott a sértettel, akit minden előzmény nélkül egy alkalommal, közepes erővel, ököllel arcon ütött. A sértett elesett, a feje a földhöz csapódott, és elveszítette eszméletét. A vádlott értesítette a mentőket és a kiérkezésükig a helyszínen maradt. A férfi az ütés következtében életveszélyes állapotba került, fejsérülései mintegy fél év alatt gyógyultak.





