Enyhítést kér a Kálvária-dombnál erőszakoskodó férfi

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet abban az ügyben, amelyben egy férfi megpróbált megerőszakolni egy nőt Miskolcon, a Kálvária-dombra vezető lépcsősornál. Az ülésen a vádlott beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A férfit a bíróság szexuális erőszak bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte – közölte a Miskolci Törvényszék.
[Beillesztett cikk: Szexuális erőszak a Tampere lépcsősoron: megvan a férfi!]
A vádirattal egyezően megállapított tényállás szerint a férfi 2021. november 9-én délután 5 óra körül hátulról, a nyakánál fogva megragadta a lépcsősornál sétáló nőt, aki ettől a földre esett.
A vádlott többször tarkón ütötte áldozatát, és szexuális tartalmú fenyegetéseket intézett felé; a nő testére feküdt, és testszerte fogdosta, valamint le akarta vetkőztetni.
A férfi mindvégig kontroll alatt tartotta a sértettet, aki nem tudott a szorításból szabadulni, azonban kiabálására, sikoltozására és ellenállására a férfi felhagyott tettével, és elszaladt a helyszínről. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
[Beillesztett cikk: Letartóztatták a Tampere lépcsősornál erőszakoskodó férfit]
Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.




