Felújították a Miskolcot Kistokajjal összekötő út kertvárosi szakaszát
Az elmúlt időszakban közel ezer kilométernyi országút és több mint 160 kilométer mellékút újult meg közel 32 milliárd forint értékű beruházás segítségével - jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.Nagy Bálint a borsodi megyeszékhelyet Kistokajjal összekötő út felújított kertvárosi szakaszának átadásán elmondta, a fejlesztésekben a Magyar Közút kezelésében lévő 288 országos és 89 mellékút volt érintett, a társaság pedig újabb 43 projektben nagyságrendileg 50 milliárd forint értékben készített elő közút-rekonstrukciókat. A beruházások kivitelezését a szükséges források biztosítását követően kezdheti majd meg a közútkezelő - tette hozzá az államtitkár. Kitért arra, a Terület és településfejlesztési operatív program (Top) segítségével megvalósult útberuházások forgalmas Borsod-Abaúj-Zemplén megyei útszakaszokat is érintettek,
így készülhetett el például a Szerencs-Prügy, a Sárospatak-Cigánd és a Nyékládháza-Ónod összekötő út, valamint a sajóbábonyi bekötőút fejlesztése.
Az államtitkár emlékeztetett, a 2010-et megelőző időszakban jelentős lemaradásban volt az infrastruktúra-fejlesztés és karbantartás Magyarországon, az elmúlt tizenhárom év beruházásai révén viszont sikerült odáig eljutni, hogy a huszonöt vármegyei jogú városból húsz rendelkezik közvetlen, kétszer két sávos gyorsforgalmi útbekötéssel. Ezekkel a beruházásokkal a hazai lakosság 90 százaléka harminc percen belül el tudja érni a hozzá legközelebb eső gyorsforgalmi utat - hangoztatta a Nagy Bálint.
Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt, a Martin-kertváros megközelíthetőségét javító mellékút-rekonstrukció 300 millió forintból valósult meg, a Kisfaludy út 1,8 kilométeres szakaszának felújításával pedig lezárult az úgynevezett Y-híd nagyprojektje is.
Megvalósulhat a Tiszai pályaudvar felőli útvonal rekonstrukciója, a tervezés folyamatban van, "várjuk az ehhez szükséges forrásokat" - közölte a képviselő.
Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a társaságnak a négy- és ötszámjegyű utak felújításában a Top-program volt segítségére, amelynek első pályázati körében 62 milliárd forintból országosan több mint 560 kilométernyi utat újítottak fel, a projekt zárása után fennmaradó maradványforrás felhasználásával pedig további 160 kilométeren valósultak meg úthálózat-felújítási munkálatok.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét érintően 3,3 milliárd forintot kapott a társaság ezekre a munkákra, ebből a pénzből 21 kilométeren, 13 útszakaszon valósult meg útrekonstrukció - tette hozzá a szakember.