Háromszáznyolcvanöt boldog ember Miskolcon

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén kedden arról beszélt, jó ma magyar egyetemistának lenni, hiszen az ország sikeres egyetemein a hallgatók versenyképes tudást, azzal pedig biztos jövőt kaphatnak.
Hankó Balázs köszöntőjében hangsúlyozta, a Miskolci Egyetem a világ legjobb öt százalékában van, azon harmincezer egyetem között, melyekben számtalan diák tanul. A magyar felsőoktatást tekintve céljaik közé tartozik, hogy 2030-ra legyen Magyarországnak olyan egyeteme, mely a világ száz legjobbja között van, emellett legyenek olyan egyetemek is, melyek térségi küldetése úgy teljesedik ki, mint ahogy ezt a mindennapokban a Miskolci Egyetem teszi - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, "egyetem és innováció, egyetem és kreativitás kéz a kézben jár", ezért úgy döntöttek, hogy a Neumann János Programmal Magyarországot 2030-ra a világ huszonöt, azaz Európa tíz legjobb innovátora közé emelik. Mindezt az egyetemekkel, a hallgatókkal és a tanárokkal együttműködésben. Hankó Balázs közölte, az elmúlt években sikeresen alakították át, modernizálták és újították meg a magyar egyetemeket, mindemellett elindították a "szilárd alapokon nyugvó" Neumann János Programot is, ezzel Magyarország jövőképességét erősítve. A Miskolci Egyetem 2020-ban lépett a modellváltás útjára, melynek hívószavai: autonómia, versenyképesség, rugalmasság és kiszámíthatóság - mondta az államtitkár. Hozzátette,
az egyetemek által alakítható megújított felvételinek köszönhetően idén 27 százalékkal többen jelentkeztek az ország egyetemeire. A Miskolci Egyetemre idén 40 százalékkal több jelentkező volt, míg a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen háromszögbe négyezerrel jelentkeztek többen a tavalyi évhez képest.
Az államtitkár kiemelte, a Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel közösen ad majd helyet az Európai Egyetemi Játékoknak, melynek sikeres megrendezéséhez a magyar kormány biztosította azt a 20,6 milliárd forintot, mely az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges.





