Kárpátaljai gyerekekkel telt meg a sátoraljaújhelyi tábor

Elkezdődött a 29. Kárpátaljai Népzene-, Néptánc- és Kézművestábor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen június 18-én este.
A Rákóczi-táborba mintegy 500 kárpátaljai gyermek érkezett.
Az eseményen részt vett Bacskai József ungvári magyar főkonzul, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyar emberek számára nincs akadály. Hozzátette, ők képesek minden akadályt legyőzni, hiszen a nehézségek ellenére is együtt vannak a táborban, és bemutatják azt a tudást, amelyet megszereztek. Biztos abban – mondta , hogy ők lesznek azok a gyerekek, akik a jövő nemzedékét tanítják majd néhány év, évtized múlva.

Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője, egyben a tábor alapítója hangsúlyozta, nagyon örülnek, hogy eljöhettek Sátoraljaújhelyre, hiszen tavaly csak levélben köszönthették a táborban részt vevőket. Kifejezte háláját kollégáinak, akik – mint mondta – töretlenül viszik tovább a tábort.
Hozzátette: örülnek, hogy van kinek továbbadni, vannak, akik továbbviszik, ők pedig szemlélői lehetnek a "csodálatos néptáncos, népzenés világnak". Köszöntőjének végén kiemelte, úgy kell hazatérniük, hogy elmondhassák, "töretlenül viszik tovább a magyar kultúrát".
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a tábor megnyitóján úgy fogalmazott, azt kívánja, a táborban eltöltött napok teljenek azzal, hogy a résztvevők meg tudják élni gyermekségüket, fiatalságukat. Köszöntőjében beszélt a környék történelméről és természeti adottságairól, Sátoraljaújhelyet és a Rákóczi-tábort pedig "varázslatosnak" nevezte. Hozzátette, sok minden sűrűsödik a városban és a régióban a magyar történelemből és a magyar kultúrából, a táborba érkezők pedig elhozták magukkal mindazt, ami Kárpátalját jellemzi. A Rákóczi Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, tavaly az ukrajnai háború miatt költözött Sátoraljaújhelyre a tábor, és idén második alkalommal találkozhat a városban mintegy félezer kárpátaljai gyermek, aki otthon néptáncot és népzenét tanul.





