Mit kezdjünk, ha nincs a kezünkben semmilyen szakma?
Manapság már igencsak fel van adva a lecke annak, aki szakma nélkül próbál megélhetési forrást találni, hiszen most már alig akad olyan munkahely, ahol ne kérnének ilyen vagy olyan bizonyítványokat.
Közben pedig rengeteg olyan eset van, amikor különféle oknál fogva nem sikerül érettségit vagy szakmát szerezni, és akkor az egyetemi tanulmányokról még nem is tettünk említést.
Ugyanakkor ezeknek az embereknek is élni kell valamiből, és persze azt a tényt sem hallgathatjuk el, hogy nem kell mindenhez szaktudás, van, ami simán begyakorolható különösebb tanulmányok folytatása nélkül is.
Sőt, rengetegszer előfordul, hogy kiváló munkamorálról tesznek tanúbizonyságot, és szakembereket megszégyenítő tudással rendelkeznek. Így aztán számtalan munkáltató akad, aki tárt karokkal várja a nyolc általánost végzett munkavállalókat.
Milyen állásokra számíthatunk?
Szobaasszony állás Debrecenben azonnali kezdéssel az egyik ilyen lehetőség a debrecenallas.hu oldalán, így ezt a munkakört elemezzük kissé tüzetesebben.
Az egyik legnagyobb előny, hogy sem nyelvtudás, sem szakmai végzettség nem szükséges hozzá, ugyanakkor 1-2 éves munkatapasztalatot elvárnak a jelentkezőktől. Hagyományos, nyolcórás munkáról van szó az alkalmazotti lét minden előnyével, amely létbiztonságot képes nyújtani annak, aki elvállalja ezt a munkát. Sőt, még a reggeli étkezést is biztosítják, ami valljuk be, a mai élelmiszerárak mellett nem elhanyagolható feltétel.
Természetesen ezért le is kell tenni valamit az asztalra, vagyis még konkrétabban kulturált, igényes megjelenést kell prezentálni, miközben a közös tereket takarítja a majdan felvételt nyert munkavállaló.
A képzés sem ördögtől való…
Közel sincsen ugyanakkor kőbe vésve, hogy így is kell maradni életünk végéig. Ha valamilyen oknál fogva “normál” időben nem sikerült folytatni a tanulmányainkat, akkor érdemes nekiveselkedni felnőtt fejjel is.
Esti gimnáziumok és felnőttképzők egész serege várja azokat, akik szeretnék pótolni tanulmánybéli hiányosságaikat.
Sőt, akadnak olyan munkáltatók is, amelyek tanulmányi szerződést kötve finanszírozzák a munkavállalóik tanulmányait, így garantáltan mindkét fél képes lesz majd profitálni ebből a döntésből.
Ne írjuk le magunkat!
Sokan úgy vannak vele, hogy ha csak az alapfokú iskolai végzettségük van meg, hogy akkor már előre borítékolják önmaguknak a kudarcokat. Ilyeneket mondanak például:
- Engem úgysem vesznek fel.
- Más úgyis sokkal alkalmasabb lesz a pozícióra.
- Nekem nincs is szakmám.
- Sosem jártam egyetemre.
Ugye, ismerős mondatok ezek? Ha igen, akkor legfőbb ideje elfeledkezni ezekről a toxikus, sokszor önbeteljesítő jóslatként funkcionáló mondatokról, és helyette összpontosítsunk inkább arra, hogy megtaláljuk a megfelelő állást a debrecenallas.hu oldalán.