Helyben járó
Borsod-Abaúj-Zemplén
Gazdaság
Közélet
Programok
Bűn
Sport
Életmód
Hirdetés

Montenegró ellen Rossi négy helyen változtatott

MTI | 2023. 11. 19 | 14:06:29
Az utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés következik.
Montenegró ellen Rossi négy helyen változtatott
Marco Rossi (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott három nappal ezelőtti kezdőcsapatán, amelybe Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is bekerült a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre. A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a kapuban – ahogy eddig a sorozat összes találkozóján – Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Lang Ádám és Szalai Attila mellett ezúttal Balogh Botond szerepel majd a védelemben. A jobb szélen Bolla Bendegúz, a balon pedig az eltiltott Kerkez Milos helyett Nagy Zsolt futballozik, a rivális támadásait pedig szokás szerint Nagy Ádámnak és Styles Callumnak kell megszűrnie. A támadó trióban Ádám Martin lesz az előre tolt ék, őt pedig a csapatkapitány Szoboszlai Dominik, valamint Gazdag Dániel segíti.

A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A 11 találkozó óta veretlen és már biztos Eb-résztvevő nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatja a hamburgi sorsolást.

A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata: Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. - Gazdag, Szoboszlai - Ádám

Kapcsolódó hírek
Hosszabbításban kapott ki a Fehérvártól a Mezőkövesd
Hosszabbításban kapott ki a Fehérvártól a Mezőkövesd
A rendes játékidő után jött a tizenegyes.
Egy tizenegyes- és egy szabadrúgásgóllal volt jobb a DVTK a Kisvárdánál
Egy tizenegyes- és egy szabadrúgásgóllal volt jobb a DVTK a Kisvárdánál
Többet támadott a hazai Kisvárda, csak a hosszabbításban tudott szépíteni.
Támadott a Mezőkövesd, de a Ferencváros szerzett gólokat
Támadott a Mezőkövesd, de a Ferencváros szerzett gólokat
Jóiramú, olykor látványos focit hozó mérkőzésen kaptak ki a házigazdák.
Különjárat repíti a szurkolókat a labdarúgó Eb-re
Különjárat repíti a szurkolókat a labdarúgó Eb-re
Már meg lehet vásárolni a jegyeket.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés