Támadó középpályást igazolt a Diósgyőr

Tapasztalt támadó középpályás játékjogát szerezte meg a DVTK átigazolási díj ellenében. Lőrinczy Attila idén ősszel és az előző idényben összesen 18-18 gólt szerzett és gólpasszt adott a Soroksár színeiben, de korábban játszott az élvonalban is - írja a dvtk.eu.
A 28 éves Lőrinczy Attila elsősorban a támadásépítésben vállal szerepet a pálya közepén, a társak irányítása és kiszolgálása a fő feladata, de pontosan lő a 16-oson kívülről.
- Nagyon izgatottan érkeztem Diósgyőrbe, már a klub megkeresésnek is nagyon örültem - mondta Lőrinczy Attila. - A szerződés aláírása előtt beszéltem Kuznyecov Szergejjel, aki nagyon vonzó dolgokat vázolt fel. Tisztában vagyok azzal, hogy sok jó játékos alkotja a DVTK keretét, de meg fogok küzdeni a játéklehetőségért. Azért dolgozok, hogy kihozzam magamból a maximumot, és a céljait elérő DVTK hasznos tagja legyek.
Lőrinczy Attila Budapesten született, újpesti és váci kezdetek után a Honvéd akadémiáján nevelkedett. Az élvonalban is piros-feketében mutatkozott be, majd kölcsönben szerepelt Békéscsabán és Szolnokon. Hét NB I.-es meccsel a háta mögött igazolt Ajkára, ahonnan Mosonmagyaróváron keresztül érkezett Soroksárra, ahol egy éves budafoki kitérőt (19 újabb élvonalbeli mérkőzés) leszámítva mostanáig játszott.





