Hirdetés
Újra a helyén az Avasi kilátóból eltűnt miniszobor
Borsodihír | 2024. 08. 13. | 14:32:11
Az alkotás nemrég eltűnt egy időre.

A makett a párkányon
Visszahelyezte a helyére az Avasi kilátó párkányáról még július végén eltűnt miniszobrot az azt alkotó miskolci iparművész, Országh Gábor; A város jellegzetes, húszemeletes bérházról mintázott makett egyike az ottani tizenhárom darab bronzból készült alkotásnak – közölte augusztus 13-án a miskolci városháza.
A szobornak egy időre nyoma veszett. Azután egy nő átadta azt a kilátó körül dolgozó munkásoknak, akik a szobrot eljuttatták a polgármesteri hivatalhoz. Ezt követően kezdődött egyeztetés a kilátó kivitelezőjével és a szoborhoz kötődő alkotóval annak érdekében, hogy a makettet minél hamarabb visszahelyezzék. Ma már újból látható a kilátó párkányán.
Hirdetés
További híreink

Létrejött az űripari hálózat – a Miskolci Egyetem is tag
Hungarian Spacelab Network.

Tetten érték a szabálysértő horgászt Miskolcon
Súlyos következményekre számíthat.

Újra megvizsgálták Miskolc szennyvizét
Egyes ellátási területeken a koronavírus-fertőzések számának enyhe emelkedése várható.

Vihar: még eltart egy darabig a károk felszámolása
Folyamatosan dolgoznak a helyreállításon.

Miskolctapolcai Barlangfürdő: már műemlék a „kagyló”
Országosan kiemelkedő, megőrzendő értéket képvisel.

Három balesetet is ittasan okoztak Borsodban
Továbbra is számítani kell ellenőrzésekre a vármegye területén.

Miskolc polgármestere köszönetet mondott
Három városrészben okozott nagyobb pusztítást a vihar.

Két év börtön a részeg miskolci nőnek
Az élettársát a hajánál fogva húzta a kocsma előtt.

Miskolc is áldozatául esett a viharnak
Az egyik villamos is megsérült.

Nincs sürgősségi ellátás Kazincbarcikán
Határozatlan ideig ügyeleti időben nem fogad betegeket - közölték.

Riasztólövést adott le Miskolc belvárosában
Úgy érezte, veszélyben van.

Figyelmeztetés: heves zivatarok érkeznek
Több hullámban számíthatunk rá.

Orbán Viktor toborzásba kezdett
A felvételnek szigorú feltételei vannak.

Most a Szabadság-szobor keresztje képezi a vitát
Nemcsak Budapesté, hanem az egész nemzeté - így az országos főépítész.

Magyar Péter: a TISZA önállóan indul
Mind a 106 választókerületben önállóan indulnak - közölte.

Meghalt Schmuck Andor
54 éves volt.

Novák Előd: hazánk lépjen ki a WHO-ból!
Lépéseket várnak a kormányzattól.

Elhagyták az űrállomást Kapu Tiborék
Bezárult a zsilipajtó.

Szünetel az ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban
Az időponttal rendelkezőket is érinti.

707 milliót ért ez a hat szám
Szelvényeket elő!

Feljelentették Ruszin-Szendi Romuluszt
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője két ügyben is válaszokat vár.

A fiatalok elmondhatják, mit jelent számukra a család
Keresik a leghagyományosabb esküvőt és a legvagányabb lánykérést is.

Negyvenkét szerencsés nyert 1,2 milliót
Már 3,8 milliárd forint a tét.

Évek óta üresen áll a szabolcsi űrközpont
Farkas Bertalanról nevezték el.

Legyen gyanús, ha a Magyar Nemzeti Banktól telefonálnak!
Ne adjon meg bizalmas adatokat!
Gazdaság

Ipari termelés: lesújtó adatokat közölt a KSH
Megérkeztek a legfrissebb kimutatások.

Lakásokat alakít ki a Vöröskereszt Ózdon és környékén
Domaházán a turistaszállót is érinti.

Minden magyarnak jut elég kenyér
Javában tart az aratás.

Trump nagyon magas vámot vet ki az EU-ra
Az unió folytatja a tárgyalásokat.
Bűn és bűnhődés
Hirdetés