Versenyben Tokaj szeretett vadkörtefája

Ha egy tokajinak feltesszük a kérdést, hogy hol található a vadkörtefa, mindenki tudja, hogy a Széchenyi sétány végén, a gátőrházzal átellenben, a Tisza partján.
Ott áll büszkén és méltóságteljesen, a történelem és a természet viharait túlélve. Talán már 200 éve is van, hogy elsőként fürdőzik meg a túlparton felkelő nap sugaraiban, és a „legmagyarabb folyó" vízéből merít energiát létéhez. Láthatta a nagy folyószabályozás és gátépítés munkálatait, vagy épp a pusztító árvizeket, amikor koronája egy része is víz alá került, vagy kérgét éles jégtáblák szaggatták.
A vadkörte a Kárpát-medence őshonos fafaja, ami szinte mindenütt előfordulhat, kivéve a vizes lápos területeket. A tokaji lehet talán az egyetlen kivétel, ami azt is hősiesen tűri, ha hetekig derékig kell állnia a vízben. Hogy hogyan került a Tisza hullámterére, arról nincs pontos adat. A legtöbb történet a fáról úgy kezdődik, hogy „már a nagyapám is játszott alatta, vagy hogy ide jártak fürdeni a környékbéli gyerekek, itt kötöttek ki a halászok és azok a tutajosok akik több mint egy évszázadon keresztül úsztatták a farönköket a Kárpátokból, hogy aztán itt kikötve a szálfákat szekérrel a vasút közelében lévő fűrészüzembe szállítsák”. Egy biztos, hogy ott áll időtlen idők óta.
Sok-sok legenda él a tokajiakban a fával kapcsolatban. Az egyik szerint, volt egy párja a túlparton, és a két fa között kifeszített kötél és az arra felfüggesztett szerkezet segítségével vízhozamot tudtak mérni a régi kor vízügyesei. Van, aki szerint egy jelfa, jelezve a vízen járóknak hogy Tokajba értek, vagy épp elhagyták azt, mert jól elkülöníthető minden évszakban a lombozata a megszokott ártéri erdő kultúrájától. Talán egy hagyásfa, és azért maradhatott meg, mert tavasszal szemet gyönyörködtet virágaival embernek, táplálékot nyújt a méheknek, nyáron árnyat ad, ősszel gyümölcsöt a legeltetett állatoknak, de különleges csemege az embereknek is.
Tokaj képviselő-testülete ez év március 30-án kelt rendeletében a fát helyi jellegű természeti értékként védetté nyilvánította.





