ZS járatot indítanak Miskolcon

A kereskedőkkel történt egyeztetés eredményeképpen, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. megrendelésére „ZS” viszonylatjelzéssel autóbuszjárat indul az Avas kilátótól a Zsarnai piacra március 25-én és április 1-jén. A piacot működtető társaság célja, hogy ezzel is segítse a kereskedők és vásárlók átszállás nélküli eljutását a piacra, ezzel is tovább növelve a piac forgalmát és kiszolgálva a tömegközlekedéssel utazók igényeit.
Ezen a járaton az MVK üzletszabályzata nem érvényes, vagyis az MVK jegyek és béreltek a ZS járaton nem jogosítanak utazásra, díjmentes utazásra nincs lehetőség. A járművön az első ajtónál minden felszállónak 500 forintos díjat kell fizetnie (ez magába foglalja az oda- és a visszaút díját is), a kapott nyugtát meg kell őrizni, mert a visszaútra ez jogosít utazásra, ezzel lehet felszállni. A nyugta elvesztése esetén a Zsarnai piactól az 500 forintos díj újból fizetendő.
A ZS járatra a Zsarnai piac irányba csak felszállni, az Avas kilátó irányába pedig csak leszállni lehet.
A megrendelő Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a járat további közlekedtetéséről a tesztidőszakot követően dönt majd.
A ZS-s járat útvonala
Avas kilátó – Pattantyús Á. Géza utca - Klapka György utca – Szentgyörgy út – Miskolctapolcai út – Csabai kapu – Görgey Artúr utca – Corvin utca – Szentpáli utca – Horváth Lajos utca (visszafelé Madarász Viktor utca) – Ady Endre utca – Zsolcai kapu – Soltész-Nagy Kálmán utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Baross Gábor utca – József Attila utca – Besenyői utca – Zsarnai piac.
Megállóhelyek
- Avas kilátó
- Leszih Andor u.
- Hajós Alfréd u.
- Mednyánszky u.
- Ifjúság útja
- Avas városközpont
- Sályi István u.
- Szentgyörgy út
- Vasúti felüljáró
- Tapolcai elágazás
- Petneházy bérházak
- SZTK rendelő
- Népkert
- Vörösmarty Mihály u.
- Centrum
- Búza tér/Zsolcai kapu
- Bajcsy-Zsilinszky út
- Selyemrét
- Üteg utca
- Baross Gábor u.
- Gömöri pályaudvar
- Vágóhíd utca
- Sajórajáró út
- Sajószigeti út
- Zsarnai telep





