Hirdetés
Hirdetés

Mi lesz az OKJ-képzésekkel?

| 2020. 03. 27. | 12:45:00
Kötelezővé tennék a távoktatást.
Mi lesz az OKJ-képzésekkel?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus okozta járványhelyzet a felnőttképzők életét is felborította. Az ikk.hu oldalon már olvasható egy ajánlás az intézményeknek az OKJ-s képzések megtartásáról. Emellett jelenleg is előkészítés alatt áll egy javaslat, mely iránymutatást ad a felnőttképzés szereplői számára.

Az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán március 17-én megjelent ajánlás szerint kormánydöntésig a felmerülő kérdésekben a felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben részt vevő megállapodása és kölcsönös együttműködése irányadó azzal a kiegészítéssel, hogy a járványügyi helyzetre vonatkozó előírásokat fokozottan be kell tartani. Például a képzés során az egy légtérben való tartózkodás csak kisebb csoportban, megfelelő távolság betartásával történjen.

Ezen túlmenően – a képzés jellegétől és tartalmától függően – egyértelműen előnyben kell részesíteni a képzés digitális, távoktatási formáit, vagy ha ez nem lehetséges, a képzést el kell halasztani.

A javaslat a támogatott felnőttképzések esetében is kötelezővé tenné a képzések távoktatásban történő megszervezését akkor is, ha ezt más jogszabály nem teszi lehetővé, illetve ha a támogatási szerződés vagy a jogszabály egyébként kontaktórás képzést ír elő.

Ha a képzés ilyen formában nem valósítható meg, a javaslat szerint a támogatási szerződésben meghatározott teljesítési határidőt automatikusan meghosszabbítanák.

A járványhelyzet miatt nem lehet kötelezni a képzésben részt vevőket kontaktóra látogatására. Amennyiben a képzésben részt vevő ilyen órán nem vesz rész, nem minősülhet igazolatlan mulasztásnak, és emiatt nem érheti többletköltség sem.

Mi lesz a komplex szakmai vizsgákkal?

Jelen pillanatban egyértelmű jogszabályi tiltás nincs a vizsgák megszervezésére, így ha mégis szerveznek vizsgát, azt kis csoportokban, a személyek között legalább 1,5 méteres távolságot biztosítva, a járványügyi szabályok legszigorúbb betartásával javasolt megtenni. Amennyiben a vizsgázó nem vállalja a részvételt, nyomós indok miatti meg nem jelenésnek számít, vagyis emiatt hátrány nem érheti.

A kialakult veszélyhelyzetre tekintettel kifejezett tiltás hiányában sem javasolt a vizsgák személyes jelenléttel való megtartása. A javaslat szerint amennyiben a vizsga digitális eszközök segítségével távollévők között megszervezhető és jól dokumentálható, az a jogszabály szerinti vizsgával egyenértékűnek tekintendő, az OKJ-bizonyítvány kiadható. Amennyiben a vizsga az előző módon nem szervezhető meg, a vizsgát el kell halasztani.

Ha az írásbeli vizsga már megvalósult, a gyakorlati és/vagy szóbeli vizsgát jelen helyzetben nem szükséges az írásbeli vizsga időpontjától számított 30 napon belül lebonyolítani.

Lehet még jelentkezni

A felnőttképzők a járványhelyzetre reagálva vagy elhalasztották későbbi időpontra a tanfolyamok indulásának kezdetét, vagy digitális formában biztosítják a tanulók számára az oktatást. Egyes felnőttképzők 1-2 hetes szünetet rendeltek el, hogy megfelelően elő tudják készíteni az elektronikus tananyagokat a távoktatás bevezetéséhez.

A TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső portál által megkérdezett felnőttképzők azt nyilatkozták, hogy bár előfordulhatnak késések, de a kiírt tanfolyamok el fognak indulni, és minden képzés hiánytalanul meg lesz tartva. A képzők továbbra is dolgoznak, és fogadják a jelentkezéseket online.

Hirdetés
Hirdetés