Két koronavírusos fiatal életéért küzdenek

Spirit FM/atv.hu

2020.06.30. 19:41

Két koronavírusos fiatal életéért küzdenek
A kép illusztráció

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben ápolják őket.

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben két olyan koronavírussal fertőzött fiatal fekszik válságos állapotban, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek – jelentette ki dr. Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője a Spirit FM Spirit Show műsorában - idézi fel az interjút az atv.hu.

Bár az élet Magyarországon kezd visszaállni a járvány előtti állapotokhoz a főorvos szerint túlzás azt állítani, hogy nyugalmi állapot van.

„Most is fekszik nálunk két olyan beteg az Országos Korányiban, akik nem is lélegeztetőgépen vannak, hanem úgy nevezett műtüdőn, és ez a két fiatalember ebben a pillanatban is életveszélyes, válságos állapotban van”

– jelentette ki a Spirit FM Spirit Show műsorában. A felépülési esélyekről annyit tudott mondani, korábban voltak, akik hasonló állapotból felépültek, és már otthon vannak.

Elmondta azt is: Magyarországon a legtöbb beteget a Korányi látta el, ez az intézet vált a legveszélyeztetettebbé. Ennek ellenére - mint mondta - egy kolléga sem, és egy más betegségben szenvedő beteg sem fertőződött meg a koronavírussal. A kórház építészeti adottságainak köszönhetően egy úgynevezett zsiliprendszert alakítottak ki. Arról is beszélt, hogy náluk a halottak nagy része biztosan nem a Covid-ban halt meg, „hanem ez egy picit hozzájárult ahhoz, hogy az illetőt elveszítsük. Az is lehet, hogy csak az az életmódváltás, ami a kórház volt az ő számára, elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon.

Teljesen egészséges 30-40 éves betegeink is voltak, akiknek óriási nagy csatát kellett vívnia az életéért - tette hozzá.

koronavírus

Szóljon hozzá!

Hirdetés