Az októberi halálozásokon már látszik a koronavírus-járvány

Borsodihir.hu

2020.11.20. 16:04

Az októberi halálozásokon már látszik a koronavírus-járvány
November 20-ig összesen 3568 halálesetet írtak a covid számlájára (Fotó: Zoltán Balogh/MTI)

A hatvan év felettieknél még szembetűnőbb a halálozások megugrása.

Hirdetés

Egyre élesebben kezd látszani a magyarországi halálozási adatokon a koronavírus-járvány hatása: ha a 42. hétről elmondható volt, hogy 2015 óta nem haltak meg annyian Magyarországon mint idén, akkor a 43. hétre ez még inkább érvényes. A Központi Statisztikai Hivatal számsorai szerint ugyanis a 2020. október 19-25-i héten (ez a legfrissebb) összesen 2816 halálozás történt hazánkban, ami a legmagasabb, 2016-os adatot is meghaladja 10 százalékkal.

A trend a 60 év felettiek elhalálozását tekintve még erősebben érvényesül; ha például az idei 43. hetet összevetjük a 2017-essel, akkor majdnem 20 százalékos eltérést láthatunk. 

Emlékeztető: az említett héten a kormányzati koronavírus-oldal szerint napi 31-48, összesen pedig 283 olyan halálozás történt, mely után az elhunyt szervezetében kimutatták a kórokozót (a 41. héten 133, a 42. héten 188).

Idén a 43. héten 2816 halálozás történt hazánkban, míg 

  • 2019-ben 2355,
  • 2018-ban 2409,
  • 2017-ben 2338, 
  • 2016-ban 2527,
  • 2015-ben 2437.

Ami a 60 év felettieket illeti, közöttük az elhunytak száma 2487 volt, míg

  • 2019-ben 2053,
  • 2018-ban 2105,
  • 2017-ben 2002, 
  • 2016-ban 2194,
  • 2015-ben 2072.

A 41. héttel összefüggő, időseket érintő halálozásokról ebben a cikkben írtunk. A 42. hét adatait itt találja. A 2020 január-szeptemberi halálozásokról, azok megyei vonatkozásairól itt olvashatnak bővebben.

KSHjárványkoronavírushalálozások

Szóljon hozzá!

Hirdetés