Zavarta a kislányt a fényképezőgép, hát kinyújtotta a nyelvét

Szabolcsihír

2020.11.30. 14:36

Zavarta a kislányt a fényképezőgép, hát kinyújtotta a nyelvét
Fotó: Janics Attila

A zsűri humor kategóriában díjazta a hajdúszoboszlói esküvőn készült felvételt.

Hirdetés

Hirdetés

Immár második alkalommal díjazták a nyíregyházi Janics Attila képét az esküvői fotósok nagy, hazai megmérettetésén, a CEWES (Central European Wedding Show) pályázatán. A felvétel idén augusztus 20-án Hajdúszoboszlón, a református templomban készült.

Az esküvőn a koszorúslányok, kisgyerekek mindig produkálnak valami érdekeset, amire érdemes odafigyelnie a fotósnak

– bocsátotta előre Janics Attila.

 A hajdúszoboszlói esküvőn a kislányok leültek sorban a padra, és várták, hogy elkezdődjék a ceremónia. A fényképezőgép csattogó hangja az egyik kislánynak láthatóan nem tetszett. Mutogatott felém, hogy „csitt legyen”. Egyre erősebben gesztikulált, és már akkor tudtam, hogy ebből lesz valami – elevenítette fel a történteket Janics Attila.

Odamentem az édesapja mellé, kértem, szóljon a kislányának, hogy picit nézzen felé, ám a gyerek nem fogadott szót, és rányújtotta a nyelvét édesapjára

– folytatta a fotós. - Azt a pillanatot sikerült megfogni. A legtöbb fotós ilyenkor természetesen csinál egy sorozatot, én is így tettem, ezek közül a legjobbat választottam ki.

Mindamellett, hogy szakmai, technikai feltételeknek meg kell lenniük egy ilyen képnél, kell az is, hogy jókor legyél jó időben. Esküvői fotósként  egy perced sincs arra, hogy pihenj. Ha nincs a szemed a "pályán", lemaradsz az ilyen pillanatokról - magyarázta.

Tavaly ugyanezen a versenyen szertartás kategóriában 5. helyet ért el Janics Attila, akkor több mint 1400 fotót neveztek a pályázatra. Idén is nevezett a szakma krémje, ezúttal 1238 esküvői fotóval, 8 kategóriában. Janics Attilának a top 9-be került 2 fotója, egyik szertartás, másik humor kategóriában. A döntőben az első hat közé sorolta a zsűri humor kategóriában a kislányos fotót, mely végül dobogós, 3. helyet ért el. Hivatalos díjkiosztó ünnepséget a járvány miatt idén nem tartottak, ezúttal online díjátadó volt. 

Egy ilyen erős mezőnyben a díj majdnem felér egy győzelemmel – tette hozzá Janics Attila, aki azt tervezi, jövőre is nevez a versenyre. Azt mondja, a fotópályázat jutalomjáték, hiszen, mint fogalmazott: "a mi zsűrink a közönség, azok, akik szeretnék, hogy megörökítsük életük legszebb napját, a házasságkötését.”

S hogy mit szólt a család, mikor megtudta, hogy a kislány felvételével díjat nyert a fotográfus? Első körben a menyasszony örült, akinek az esküvőjén a kép készült. A kislány és a szülei külföldön élnek, így egyelőre csak az interneten gratuláltak a fotósnak. Ha hazalátogatnak, biztosan találkoznak, mert Janics Attila meghívta őket egy fotózásra. Ki tudja, ezúttal milyen produkcióval lepi meg a kislány a fotóapparátot csattogtató fényképészt?

Cs. K.

NyíregyházaJanics Attila

Leader3

Szóljon hozzá!

Hirdetés