Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ukrajna az elhunytak számát tekintve már a második a világon

| 2021. 10. 20. | 16:02:00
Kijev a legfertőzöttebb.
Ukrajna az elhunytak számát tekintve már a második a világon
Hirdetés
Hirdetés

Már két óra hosszat állnak sorban a halottaskocsik a kijevi krematórium előtt a koronavírus szövődményeiben elhunytak tetemével - közölte szerdán az ukrán parlament plenáris ülésén Mihajlo Raduckij, a törvényhozás egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna az elhunytak számát tekintve szerdára már a második helyre került a világ országai között.

A képviselőket kérték

A politikus felszólította képviselőtársait, hogy járjanak elől jó példával, és aki még nem tette meg, oltassa be magát.
Szavai szerint ugyanis a képviselőknek ha nem is a többsége, de sokan közülük még mindig nem vették fel a védőoltást. Hogy pontosan hányan, azt nem közölte. Raduckij szorgalmazta, hogy ismét szervezzenek oltást a parlament épületében a képviselőknek és az apparátus dolgozóinak. Ezenfelül rámutatott arra, hogy a képviselők 80 százaléka nem tartja be a kötelező maszkviselést az ülésteremben. Közben az egészségügyi minisztérium közzétette, hogy a múlt héten kórházba került Covid-betegek több mint 94 százaléka a védőoltás első dózisát sem vette fel. Október 11-17. között 27 488 beteget szállítottak kórházba, közülük 25 893-an nem voltak beoltva.

Oltásellenesek

Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján az ukrán oltáselleneseket tette felelőssé azért, hogy az Európai Unió Tanácsa nagy valószínűséggel ki fogja venni Ukrajnát a "zöld", azaz biztonságos országok közül, amelyeknek állampolgárai szabadon utazhatnak be az EU területére. Szavai szerint az oltásellenesek felelőtlen magatartása miatt azok szenvednek, akik betartják az összes szabályt, és be vannak oltva, mégis megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy az uniós és más országokba utazhassanak.

Kijevben van a legtöbb fertőzött

Ukrajnában szerdára 18 912-vel 2 679 185-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma. A növekmény több mint 3300-zal haladja meg az előző napiét. Az elhunytaké 495-tel 61 843-ra, az aktív betegeké pedig csaknem 11 ezerrel 272 543-ra emelkedett. Az elmúlt napban 5468 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. Az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben egy nap alatt az elmúlt félévben a legtöbb, 1023 új beteget, valamint 29 elhunytat jegyeztek fel.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 658 010-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 549 891-en még csak az oltás első adagját vették fel. Kedden 226 587 embert oltottak be az országban, ami új rekordnak számít.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés