Új szemléletre helyezték a szociális támogatást

Nem kötelezettségi, hanem egyfajta cselekvési sorrendet határoz meg az új szociális törvény módosítása. Ez a cselekvési sorrend minden korban így volt természetes, és bármely felvetődő szociális probléma kezelése során ez érvényesül. Mindeközben megmarad az állam felelőssége és szerepe.

Ebben a rendszerben pedig megvan a maga szerepe az egyénnek, a közösségnek (önkormányzat, civil szféra, egyház) és az államnak is – fogalmazott Facebook bejegyzésében Tóth Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára az október végén, 22 órás maratoni parlamenti vita után módosított szociális törvényről.

Az egyetem magántanára hozzátette: az pedig vitán felül áll, hogy a szociális szférára jutó állami kiadások jelentős mértékben bővültek az elmúlt években.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter egy több mint 160 oldalas salátatörvény-javaslat részeként terjesztette be a szociális törvény módosítását, amely lényege az, hogy elsősorban az egyén felelős önmaga szociális biztonságáért.

A törvény kimondja, hogy az állam csak azt követően segítsen a szociálisan rászorultakon, ha azt a hozzátartozói, a lakóhelye települési önkormányzata, a karitatív szervezetek és az egyház sem tudta megtenni. A törvénymódosítást az ellenzéki pártok meglehetősen éles kritikával illették, szerintük az állam voltaképp kivonul a szociális támogatási rendszerből, magára hagyva a rászorulót – mondván, sem a családoknak, sem az önkormányzatnak, sem a karitatív szervezeteknek, de az egyházaknak sincs erre pénzük.

Tóth Tibor közösségi oldalán tett bejegyzésében a hazai történelmi események összefüggésébe ágyazta a nemrég elfogadott szociális törvény módosítását.

Mint fogalmazott, a második világháborút követő diktatúra évtizedeiben létrejött beidegződéseket csak úgy lehet kigyomlálni a társadalom szövetéből, ha új alapokra helyezik az egész szociális rendszert és magát a szociálpolitikát is.

Ebből az apátiából kell most egy olyan 21. századi szociálpolitikát – ahogy fogalmaz, gondoskodáspolitikát – alkotni, amelyben az egyén alanya, és nem tárgya a folyamatoknak, mindenki a maga szintjén teszi a dolgát.

Ennek a törekvésnek egyik alapja az, hogy a kormányzat a segélyalapú helyett a munkaalapú társadalom kiépítését tűzte ki célul, és egy olyan családtámogatási rendszert alapozott meg, amelyben a támogatás alapja a cselekvés: gyermeknevelés, munka, gondoskodás. Ebben a rendszerben megvan a maga szerepe az egyénnek, a közösségnek és az államnak is.