Hirdetés
Hirdetés

Kilencven percet játszott emberhátrányban a Diósgyőr Debrecenben

| 2018. 05. 12. | 20:48:00
A győzelemre így nem volt esélyük a miskolciaknak.
Kilencven percet játszott emberhátrányban a Diósgyőr Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A ragyogó idő sem csábított ki háromezernél sokkal több nézőt a kelet-magyarországi rangadóra, amelyen a vendég Diósgyőrnek az „életben maradás” volt a tét, a DVSC pedig a bajnoki dobogóért hajtott.

Alig húsz másodperc (!) telt el, amikor tíz emberre fogyatkozott a Diósgyőr. Sós Bence ugrott ki egy remek átadást követően, a tizenhatos előterében Tamás Márk utolsó emberként feldöntötte, amiért Farkas Ádám játékvezető habozás nélkül kiállította. A Loki 17 méterről lőhetett szabadrúgást, Tőzsér bombáját hatástalanította Rados kapus.

A Diósgyőr emberhátrányban is iparkodott, de próbálkozásait nem kísérte szerencse. Nagy Sándort egyszer például a kapufa is segítette, majd bravúrokra is szüksége volt. Ezek a helyzetek késztették nagyobb erőbedobásra a debrecenieket. A 13. percben sikerült megszerezni a vezetést: Varga Kevin bal oldali szöglete után Tabakovic öt méterről fejelt a diósgyőri kapuba.

1-0

 A félidő végéig kellett várni az újabb debreceni találatra. Kusnyír remek ütemben ugratta ki a tizenhatos vonalán álló Haris Tabakovicot, aki senkitől sem zavartatva, 13 méterről jobbal kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. Ez volt a svájci támadó tizenegyedik gólja a bajnokságban!

2-0

Szünet után a Diósgyőr mindent egy lapra feltéve kezdett támadni, így azonban kiváló lehetősége nyílt a Herczeg-gárdának a kontrajátékra. A debreceniek futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, és hagyták is ki azokat. Az égiek egyenlítettek: Sós lövésénél az 58. percben Rados már verve volt, de a jobb kapufa „mentett”.

 A Diósgyőr jobbnak látta lenyugodni, így átvette az irányítást a Loki, amely labdatartásra törekedve őrizte biztos előnyét. Semmi nem utalt arra, hogy szépít a DVTK! A 73. percben azonban Szatmári hibája után Bacsa Patrik szemfüles gólt szerzett, s ezzel közel került a hőn áhított pontszerzéshez.

2-1

A DVTK minden megtett az egyenlítés érdekében, de nem volt már erő és lendület a támadásokban, így a debreceniek kibekkelték a végét. A miskolci együttes ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került…

Labdarúgó NB I., 30. forduló:
DVSC-Diósgyőr 2-1 (2-0)
Nagyerdei Stadion, 3383 néző. Vezette: Farkas (Albert, Theodoros)
DVSC: Nagy S. – Filip, Kinyik, Szatmári, Barna – Jovanovic, Kusnyír (Könyves, 70.), Tőszér, Varga K. – Sós (Tisza, 65.), Tabakovic (Takács, 49.)
Diósgyőr: Rados – Nagy T., Karan, Tamás, Forgács – Hasani (Vela, 56.), Kocsis, Ugrai, Busai, Varga J. (Ternován, 61.) – Ioannidis (Bacsa, 72.)
Gól: 1-0 Tabakovic (13.), 2-0 Tabakovic (41.), 2-1 Bacsa (73.)
Sárga lap: Ugrai (36.), Kinyik (52.), Kusnyír (56.), Barna (65.), Filip (87.)
Kiállítva: Tamás (1.)

Hirdetés
Hirdetés