Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tovább izmosodott a Diósgyőr

| 2018. 09. 04. | 11:39:00
Megvan a hetedik nyári szerzemény is.
Tovább izmosodott a Diósgyőr
Hirdetés
Hirdetés

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján bejelentette a 21 éves jobbhátvéd Polgár Kristóf érkezését.

A szabadon igazolhatóként csatlakozó futballista Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE és a Sándor Károly Akadémia érintésével jutott el az angol Liverpoolhoz, amelynél két évet töltött el az utánpótláscsapatoknál. Polgár 2016 nyarán igazolt Magyarországra, a Haladás játékosa lett, a szombathelyieknél 43 bajnokin lépett pályára, és egy gólt szerzett – mutatta be új játékosát a dvtk.eu.

Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek. A Diósgyőr remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amelybe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernández kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba

– nyilatkozta új klubjának Polgár Kristóf, aki a klub hetedik nyári szerzeménye.

[Beillesztett cikk: Szlovák válogatottal erősített a Diósgyőr]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés