Hirdetés
Hirdetés

Középpályást igazolt a Diósgyőr

| 2022. 06. 20. | 21:02:00
Szombathelyről érkezett a DVTK új szerzeménye
Középpályást igazolt a Diósgyőr
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Holdampf Gergő Diósgyőrben folytatja a pályafutását. A 27 éves korára már több mint 200 másodosztályú bajnokin szereplő középpályás a DVTK negyedik nyári érkezője - írja a dvtk.eu. 

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy klubba érkeztem, tudom, mik az elvárások, és tudom, hogy mik a célok - nyilatkozta Holdampf Gergő a klub honlapjának. - Pontosan ezért vagyok itt, az én célom is ugyanez, a következő bajnokságot már az NB I.-ben akarom elkezdeni a Diósgyőrrel.

Holdampf Gergő szülővárosában, Sopronban kezdett futballozni, majd játszott a ZTE és az Újpest utánpótlásában, és a német Chemnitz második csapatában is eltöltött egy fél évet. Hazatérve Zalaegerszegen mutatkozott be a felnőttek között, majd Újpest (itt bajnokit nem játszott, a Ligakupában a DVTK ellen debütált 2012-ben), Sopron és Nyíregyháza érintésével a Honvéd színeiben lett élvonalbeli labdarúgó 2018-ban. A legutóbbi három és fél idényt Szombathelyen töltötte.

Holdampf Gergőn elvégeztek minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatot, majd aláírta a szerződését, és kedden csatlakozik a közös edzéseket hétfőn megkezdő új társaihoz.

Hirdetés
Hirdetés