Véget ért a DVTK bajnoksága! Se bajnok, se kieső!

2020.03.17. 15:27

Véget ért a DVTK bajnoksága! Se bajnok, se kieső!
(Fotó: illusztráció)

A nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

Véget ért az MKOSZ mai rendkívüli ülése. A szövetség és a csapatok úgy döntöttek, hogy befejezik a 2019/20-as idényt, melynek a végén sem bajnokot, sem kiesőt nem hirdetnek.

Mint ismert, a koronavírus-helyzet miatt ideiglenesen szünetelt a magyar férfi és női kosárlabda bajnokság, már a hétvégi fordulót sem rendezték meg.

Az MKOSZ közleménye:

A koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A továbbiakról március 17-én tartott értekezletet az elnökség, a veszélyhelyzetre való tekintettel internetes kapcsolat segítségével. A szövetség előzetesen megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, hogy miként állnak a bajnokság folytatásához.

A beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be. Ezt elfogadva az elnökség úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén.

A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

Fontos kérdés a játékosok szerződésének lezárása. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le. A férfi magyar kupát ebben az idényben nem rendezik meg, emellett valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.

A következő támogatási időszak sportfejlesztési programjainak bírálati előkészítése folyamatban van, a jelenlegi helyzetben felmerülő, TAO elszámolásokkal kapcsolatos kérdésekről az MKOSZ hamarosan tájékoztatja a sportszervezeteket!

DVTKkosárlabda

Szóljon hozzá!

Hirdetés