Nem volt még a Debreceni és Miskolci Egyeteméhez hasonló sportesemény itthon

unideb.hu

2021.09.15. 19:09

Nem volt még a Debreceni és Miskolci Egyeteméhez hasonló sportesemény itthon
Fotó: unideb.hu

Még 2018-ban nyújtottak be pályázatot.

Hirdetés

Hirdetés

Tíz sportág és több ezer versenyző érkezik három év múlva a Debreceni Egyetemre, az Európai Egyetemi Játékokra. Az operatív szervező bizottság ülését követő tájékoztatón elhangzott: még soha nem rendeztek Magyarországon ilyen nagyszabású sporteseményt - írja az unideb.hu

A Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem közösen rendezi meg 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat. Erre még 2018 januárjában nyújtott be pályázatot a két egyetem, Debrecen és Miskolc önkormányzata, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), valamint a sportági szakszövetségek.  Húsz sportágban több mint negyven ország 400-500 egyeteméről mintegy hatezer sportoló mérheti majd össze tudását és erejét. A debreceni versenyeken mintegy 1000 önkéntes fog dolgozni.

Tudományos programok, workshopok, rektori konferencia

A sportversenyeken kívül számos tudományos programot, workshopokat, rektori konferenciát, valamint a sporttudományt és a testkultúrát népszerűsítő szakmai rendezvényt is szervez majd a Debreceni Egyetem.

Kása Tamás, az operatív bizottság miskolci munkacsoportjának vezetője megjegyezte: a sport általi nevelés, a sport és a tanulás összeegyeztetése áll a rendezvény fókuszában. Hozzátette: Miskolcon új teniszcentrumot, strandröplabda központot hoznának létre, ami a játékok után a strandkézilabdának és a strandlabdarúgásnak is helyet adhat, emellett olyan szolgáltatásfejlesztéseket valósítanának meg, amik a hallgatók mindennapjait segíthetik.

Már szervezik

A 2024 júliusában kezdődő Európai Egyetemi Játékokon Debrecenben a 3x3-as kosárlabda, a  kézilabda, a futsal, az úszás, a strandröplabda, a paraúszás, a dzsudó, újdonságként a kick-box, továbbá a frizbi és a tollaslabda versenyek kapnak helyet. Miskolcra az asztalitenisz, a kosárlabda, a labdarúgás, a tenisz, a karate, a sakk, a strandröplabda, a tájfutás, a röplabda, a vízilabda, valamint a teqball sportágak költöznek.

A szervezési folyamat elindult, év végére kidolgozzák az ezzel kapcsolatos megvalósítási terveket. Az Európai Egyetemi Játékok megnyitóját Miskolcon, a záróeseményt pedig Debrecenben, a Campus Fesztivál indulásával egy időben tartanák.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés