Hirdetés
Hirdetés

Hivatalosan is elkezdődik a téli olimpia

| 2022. 02. 04. | 09:00:00
Pekingben, február 4-én 13 órakor hivatalos is megkezdődnek az ötkarikás játékok.
Hivatalosan is elkezdődik a téli olimpia
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A téli olimpiák történetében nem volt még olyan, hogy női főbíró legyen a rövidpályás gyorskorcsolyában – pedig 1924-ben rendeztek először téli ötkarikás játékokat –, ez azonban eddig tartott: a debreceni Pádár Beáta révén ugyanis ezúttal lesz.

Hihetetlen érzés volt, hogy 2018-ban részt vehettem Pjongcsangban egy ilyen szintű világeseményen, ráadásul a magyar versenyzők sikerét fantasztikus volt testközelből átélni, ez pedig most a szakma csúcsa lesz, hogy már nemcsak segédkezem, hanem főbíró leszek. Szakmai bizalmat érzek és óriási terhet

– mondta el Pádár Beáta már Pekingből.

Azzal fejezte be rövid gondolatmenetét a bírónő, hogy a mostani megbízatást is igyekszik majd úgy kezelni, mint bármely másikat, bár jól tudja, nem lesz könnyű, hisz nekik sem szabad stresszelniük, tiszta fejjel kell döntéseket hozniuk. Főbíróként egy-egy versenyző vagy váltó szabálytalansága után neki kell döntenie az esetleges kizárásokról, ami a legrosszabb esetben akár komoly pályafutásokat is kettétörhet.

Elmondása szerint az olimpiára kijutott sportolók már olyan szintű tudással rendelkeznek, és annyira egy szinten vannak a versenyzést illetően is, hogy bíróként nagyon kell figyelniük minden egyes nüanszra.
Pádár Beáta maga is gyorskorcsolyázott, komoly sikereket is elért: volt korosztályos magyar bajnok, de fiatalon egy bukás következtében súlyosan megsérült: a kanyarodó lábát vágta el korcsolyával, felépült ugyan, de a profi versenyzést abba kellett hagynia, ezt követően lett bíró.

A rövidpályás gyorskorcsolya február 5-én rajtol majd, ahol már a magyar versenyzők is érdekeltek lesznek magyar idő szerint 12 órától. A pekingi téli olimpia megnyitója február 4-én lesz, magyar idő szerint 13 órától.

A magyar küldöttség 8 férfi (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Nógrádi Bence, Krueger John-Henry, Varnyú Alex – rövidpályás gyorskorcsolya, Kékesi Márton – alpesi sí, Magyar Márk – műkorcsolya, Kónya Ádám – sífutás), és 6 női (Tóth Zita – alpesi sí, Chtchetinina Ioulia – műkorcsolya, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia – rövidpályás gyorskorcsolya, Pónya Sára – sífutás, Kozuback Kamilla – snowboard) versenyzőből áll.

A magyarok programja sportágak szerint:
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA:

  • Február 5. 12.00
  • Február 7. 12.30
  • Február 9. 12.00
  • Február 11. 12.00
  • Február 13. 12.00
  • Február 16. 12.30

MŰKORCSOLYA:

  • Február 18. 11:30
  • Február 19. 12.00

ALPESI SÍ:

  • Február 7. 3.15
  • Február 9. 3.15
  • Február 13. 3.15
  • Február 16. 3.15

SÍFUTÁS:

  • Február 8. 9.50
  • Február 10. 8.00
  • Február 11. 8.00
  • Február 19. 7.00

SNOWBOARD:

  • Február 9. 2.30
  • Február 10. 2.30
Hirdetés
Hirdetés