Hirdetés

Kiadós debreceni zakó lett a vége

2013.11.04. 21:32

Kiadós debreceni zakó lett a vége

A Mezei-Vill bedarálta a hazaiakat a megyei rangadón.

Hirdetés

A futsal bajnokság 8. fordulójában a DEAC a megyei rivális Berettyóújfalut látta vendégül az Oláh Gábor utcán. A vendégek Rábl révén már a 2. percben megszerezték a vezetést egy durva hazai védemi hibát kihasznáva (0-1). Ezt követően a DEAC próbálkozott becsülettel, ám sok tudatosság nem volt felfedezhető a hazaiak játékában, míg a Mezei-Vill inkább csak a biztonságos játékra törekedett. A második félidő eleje DEAC-rohamokkal kezdődött, ám Bereczék mindent kihagytak és ahogy az ilyenkor lenni szokott, újabb gólt ért el a Berettyóújfalu: a hazai védelm ismét kapitulált, a hibát újfent Rábl használt ki (0-2). Ezt követően még jobban kinyílt a Debrecen, ennek köszönhetően felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám Sánta révén ismét a újfaluiak rúgtak gólt (0-3).

Debreceni szempontból már-már elúszni látszott a találkozó, amikor Berecz egy egyéni akciót követően a kapust is kicselezve szépített (1-3). A végére vészkapussal próbált támadni a hazai gárda, ám Fekete és Berecz nem igazán talált partnereket a játékhoz, anélkül meg keserves tud lenni a futsal. Ráadásul teljesen kinyílt a DEAC, amit a rutinos vendégek nem hagytak büntetlenül, így az utolsó percben Rábl és Gál is betalált (1-5). Összeségében a nagyobb játékerőt képviselő Lovasék még ilyen arányban is megérdemelten nyerték meg a találkozót a lelkes, ám annál kevésbé taktikus és technikás futballal előrukkoló hazaiaknál.

Futsal NB I., 8. forduló:
DEAC Futsal Club - MVSC Berettyóújfalu 1-5 (0-1)
Oláh Gábor utca, 300 néző
Góllövők: Berecz (35.), illetve Rábl (2.,25., 40.), Sánta (35.), Gál (40.)

Teljes jegyzőkönyv ITT, tabella ITT

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés