Hirdetés

Szegény magyarok! Avagy a világ legeldugottabb kampánya

2014.03.13. 17:43

Szegény magyarok! Avagy a világ legeldugottabb kampánya

Elő kell vennie a fantáziáját annak, aki a kampány alapján akarja eldönteni, kire szavaz. Bereczki-Csák Helga jegyzete

Hirdetés

Egy minden szempontból hétköznapi ember, 182 centis, 85 kilós, egérszürke színű mackónadrágjában, termékreklámos pólójában, jelentős testszőrzettel ül a nyolcadik emeleten, és vár. Halántékán dér, szemében harmat, orcáján enyhe pír. Szereti a dús mellkasú nőket, a lecsókolbászt magába’, a keresztrejtvényt meg a Kossuth Rádiót, de lelke mélyén merő haladás és innováció a tag: ha rámenne az öltönye, járna ő színházba is, legjobban azonban egy táncklubba vágyik, ahol minőségi rockzene szól, sört isznak a lányok és 1975 van.

Ehelyett van már 25 évvel ezelőtt is unt, tisztességesen alulfizetett munkája, felnőtt gyerekei, tiptop kis felesége, aki még mindig perdül – és sosem szentségel –, ha a hat négyzetméteres konyhában elugrik a szilvabefőtt tetejéről a gumi. Az ilyen embert mérsékelten érdekli a politika, négyévente átlag ötször. Ebből három alkalom kampány idejére esik. Egy-egy pedig a két választás napjára: ’tenbasszameg, hol a személyim?

Kurzustól függetlenül azt szidja, akit a cimborái a melóban, és mindig a másikat, mint akit az erkélyszomszéd, mert azt utálja. Ilyen egyszerű. Ez az ember csak akkor kapcsol a plenáris ülések közvetítésére, ha jó csaj a jeltolmács; nincs ott a Facebookon (ha nem élő emberek társaságára vágyik, horgászni megy); nem böngészi az online pártlapokat, szerinte az utcai aláírásgyűjtők is csak arra jók, hogy fogják a szelet, szinte szánja őket, ahogy állnak szerencsétlenek, mint hímtag a lakodalomban. A politikusokat arcról elvétve ismeri, inkább csak nevek, bélyegek és címkék maradtak meg benne: Lázár mint Orbán Viktor jobbzsebe; Balog, a pásztorkutyák védőszentje, Simon, a Bissau Guinea-i törzsfőnök, Széll Bernadett, a nyeszlett fekete és a Kövér bajusza, hát istenem, nem lehet mindenkinek gusztusa a szépre.

De ami a legutóbb annyira kiborította, hogy résnyire meg kellett nyitni az erkélyajtót levegőért, az az volt, amikor Szanyi Tibor piros szegfűvel megkoszorúzta a Fidesz-székházat. Nőnapon. Emberünk is érezte, hogy ez egy jelentéstartalmilag olyannyira széttartó állókép, amiből felkészültebb pszichológusok elég vad anamnézist tudnának felállítani. A Jobbikot amúgy bírná, ha értené a zsidóvicceket, de nem mindet szokta, amit meg nem ért, attól távol tartja magát, úgy van vele, öreg ő már újat tanulni.

Idén viszont elhatározta, átadja magát a kampánynak teljes testével és méregtelenített elméjével: őt pártpolitikailag igenis győzzék meg, ejtsék ámulatba, hogy aztán a végén urasan majd kiválaszthassa a neki tetszőt. Ül tehát hátra dőlve a nyolcadikon, és várja, hogy hassanak rá. Valakik néha kopogtatnak, akkor feláll, kinyit, de ilyesmiket ő nem szokott aláírni: még az kéne, hogy a saját ajtajában potyázzon bárki, legalább adnának kupont vagy virslit... Lakossági fórumra nem jár, amiért néhány éve lakógyűlésre sem: a mások baja nem érdekli, néha büdös is van, a fontos dolgok meg valahogy mindig eldőlnek nélküle. Szórólapért nem hajol le, rossz a dereka, a plakátok nem érdeklik: idén olyan mindegyik, hogy a barlangrajzokon is több üzenet van.

Emberünk ül a nyolcadikon és várja, hogy kiderüljön, hol van a kampány. Amiről azt hiszi, ő a főszereplője. Pedig dehogy. Ezek itt mind maguknak tervezgetnek: álmodnak hatalomról, házi kedvencekről, közben az izgalomtól már csomókban hullik a hajuk és egy zsák zab kerülgeti a kormányváltó avagy a nemzeti végbelük nyílását. Úgy el vannak foglalva magukkal, hogy nagyot mondani is elfelejtettek. Mert az nem ígéret, hogy majd rend lesz és érdemes gyereket vállalni és nem lopják el a biciklidet és nem halsz éhen a hónap végére és nem szeletel cafatokra a bank, a bürokrácia és nem kell lefizetned senkit, hogy a gyereked ebbe és abba az iskolába járjon, mert ez alap kellene legyen, ugye? Ígérni olyasmit kellene, hogy ha dolgozol rendesen, akkor el tudsz menni nyaralni, hogy kevesebb becsavaradott, öngyilkos, stresszes, meddő és agresszív állat legyen, ugye?

Emberünkből, akit nevezhetünk ingadozónak, bizonytalannak, birkának, érdektelennek, motiválatlannak, rengeteg van, és akár potenciális szavazónak is nevezhetnénk, ha a kampány őket elérné és a kampány őtet akarná. De nem akarja.

Pedig nem kellene ide sok. Csak annyi: felnőttünk. És a felnőttet jobbára az különbözteti meg a hülye gyerektől, hogy nem hazudik. Nem tünteti fel magát önérdekből alkalmasabbnak annál, mint amilyen valójában.

Van még hely emberünk mellett, odaülünk, várjuk, hogy hátha. Van még pár nap. Ha mégse, hát majd 4 év múlva. Csak el ne fogyjanak addig a holnapok!

Bereczki-Csák Helga

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti