Hirdetés
Hirdetés

Miskolciak a magyar ralisport bajnokai

| 2020. 12. 08. | 11:34:00
Egyelőre még nem hivatalos az eredmény, de csak napok kérdése.
Miskolciak a magyar ralisport bajnokai
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vasárnapi Mikulás-rali végeredménye már biztosan nem változik, az országos bajnokság hivatalos végső sorrendjére azonban még néhány napot várni kell Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint. Az eddigi évekhez hasonlóan ezúttal is néhány napot igénybe vesz a bajnoki ponttáblázat kialakítása, mert több olyan szabálypont van, amelyet ilyenkor a bajnokság összes résztvevőjével együtt értelmezni kell.

Miután ez a folyamat lezajlik, kihirdetjük a végeredményt, és ha valamelyik versenyzőpáros ezzel nem ért egyet, akkor van rá módja, hogy jogorvoslatot kérjen az ügyben

 - jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, az MNASZ büszke arra, hogy az idei, koronavírus-járvány által megnehezített évben sikerült hatfutamos országos ralibajnokságot rendezni. Az elnök elmondta, a bajnoki cím sorsát érintő "zavart" az kelti, hogy a ralisport bizottság egy héttel a Mikulás-rali előtt külön határozatot hozott a külföldi, valamint a "beugró" versenyzők értékelésére vonatkozóan.

A bajnokságot eredetileg nyolcfutamosra terveztük, ezt a pandémia miatt csökkentenünk kellett. Nyolc verseny esetében az alap kiírás szerint legalább három helyszínen rajthoz kell állni ahhoz, hogy a bajnoki értékelésbe beleszámítson egy páros eredménye, de az idei évben a hat futam miatt ezt a minimumot kettőre csökkentette a határozattal a bizottság, tehát legalább kettő versenyen el kellett indulni ahhoz, hogy az utolsó bajnoki futamon valaki pontot kapjon

- mondta Oláh Gyárfás. Kiemelte, ezt a döntést annak érdekében hozták meg, hogy a bajnoki címre esélyes négy páros között a pályán dőljön el a végső győzelem sorsa, és a külföldi, valamint a "szabadkártyás" indulók ne tudjanak beleszólni ebbe a küzdelembe. Az elnök tájékoztatása szerint ennek a szabálynak az értelmezése okoz némi "zűrzavart", de ez néhány napon belül megoldódhat.

A Mikulás-ralit a Turán Frigyes, Bagaméri László kettős nyerte vasárnap, Hadik András és Kertész Krisztián pedig negyedik lett, de elvben ez is elegendő a miskolci párosnak, hogy bajnok legyen.

Hirdetés
Hirdetés