Hirdetés

Jeruzsálemet látni kell

civishir.hu

2018.03.08. 15:50

Jeruzsálemet látni kell
A Sziklamecset (fotók:magánarchívum)

Ha megszoktuk a gépfegyveres katonalányok látványát, akkor már el is kezdhetünk gyönyörködni. Nem mellesleg közvetlenül Debrecenből indult a repülőgép Tel-Avivba.

Hirdetés

A köztudatban szinte a háborúskodás szinonimájává vált Izrael, pedig ennél szebb hely talán kevés van a világon. 

Az úgy kezdődött, hogy véletlenül megláttuk, milyen olcsó a repülőjegy. És gyorsan akadt hozzá szállás is. Aztán jött az útikönyv, aztán a rémület, hogy milyen kevés ez az idő. Igyekeztünk jól beosztani, és alvásra nem túl sokat pazarolni belőle. Ugyan nem vagyunk gyakorló hívők, de azt a kisugárzást, amit ez a hely áraszt, mindenképp érezni akartuk. Beruháztunk egy jó túracipőbe, kölcsönkértünk egy jó hátizsákot (mert hogy csak kézipoggyász fért bele a jegy árába), és tartottuk magunkat a tervhez. (Még soha nem sikerült 4 napra egy hátizsák cuccal elindulnom. Nagytáskánál alább nem adtam eddig  két napos útra sem...)

Béke...

Magyarországról érkezve döbbenten tapasztaltuk, hogy senki nem öl senkit. Muzulmán sétál az arab negyedben, zsidó utazik a kereszténnyel. Tény, hogy turistaként nem látunk bele a mindennapokba, de semmiféle háborúskodást, ellenséges megnyilvánulást nem lehetett érzékelni. (Mondjam azt, hogy nagyobb biztonságban éreztem magam este 10-kor a villamoson, mint Debrecenben? Itt valószínűleg fel sem mernék szállni.) Rendőr, katona, biztonsági őr volt mindenhol, de olyan természetes volt a hátizsák átvilágítása, hogy már fel sem tűnt egy idő után. Simán elédtolakodnak a sorban, de ezért senki nem szól. (Én próbálnám ezt a Nagypiacon, az összes kisnyugdíjas egy emberként tépne darabokra.) Mindenki (értsd: öreg, fiatal, eladó, gyerek, múzeumi alkalmazott...) rutinosan vált angolra, segítőkészen magyarázzák, mire kell felszállni, hol kell leszállni. Belépő szinte sehol nincs.

Illatok, színek 

A  jeruzsálemi Yad Vashem múzeummal kezdtük, ami régi vágyam volt. Amire számítottam: szenzációhajhászás, történelemtupírozás. Amit kaptam: abszolút tényszerű történelem, napfényes, szellős tér. Az üzenet, hogy felejteni nem szabad, továbblépni muszáj. És a fák: sorban az Igazak Útján a sok fa, amelyeket azokért ültettek, akik zsidókat mentettek a pokolban. Jó volt magyarnak lenni a sok Hungary feliratú táblánál...
Aztán irány a piac. Na, ha ezt az ÁNTSZ látta volna....A macskák a lábunknál szedegették a maradékot, de olyan rengeteg gyümölcs és annyi illat volt, hogy nagyon hamar elfelejtettem az ÁNTSZ-t. Mondjuk húst nem is vettünk...De az eper olcsó volt és finom, a pisztácia érett, a datolya friss. Kispénzű turistaként persze hogy sormát ettünk(kb. az itthoni gyros), ami debreceni viszonylatban drága volt, izraeliben nem. 

Az Óváros döbbenetesen sokszínű, magával ragadó és lebilincselő. Magamfajta színeket kedvelő lénynek maga a paradicsom, tarka nadrágok, sokszínű párnahuzatok....Na jó, van kínai vacak is, de nem jellemző. A kereskedők viszont veszélyesek: hamar rájöttünk, hogy ha már rákérdezünk valaminek az árára, azt jó eséllyel meg is vetetik velünk. Alkudni nagyon kell és lehet, hatalmas élmény. Az egyik kereskedő érve, akitől végül csak valami apróságot vettünk: "i need money". Azaz szükségem van a pénzre. Ja, nekem is:)
Ár semmihez nincs kiírva, ha megkérdezzük, mennyi, az esetek többségében az a válasz, hogy attól függ, mennyit veszek. Közben tájékozódunk a magánéletükről is, ha akarunk, ha nem: 9 gyerek, 21 testvér, 3 feleség.....Mármint az egyik árusnak, egyedül. 
Nem lehet kihagyni a frissen préselt gránátalma-és narancslevet, a török kávét (jellegzetes szaga és íze miatt csak ínyenceknek). Az egyetlen villamosvonalon mindenhová el lehet jutni, busz jár szinte minden, turisták által kedvelt helyre, ráadásul sűrűn. 

A Gecsemáné-kert

Történelem vs. valóság

Akár hívő valaki, akár nem, tagadhatatlan az élet nagy ajándéka ezeken a szent helyeken járni. Történelemtanárként egyszerűen nem vettem tudomást a szakmai vitákról: tényleg járt-e Jézus a Via Dolorosán, tényleg a Sziklamecsetből szállt-e fel a Próféta...Tudni, hogy mi történhetett errefelé 2000 éve, pontosan elég volt. Hogy valóban abban a teremben történt-e az Utolsó vacsora, ahol a tábla hirdeti, most mellékes. Az a fontos, hogy a föld, ahol járunk, maga a történelem. 
A Siratófal előtt imádkozó nők közé tartozni néhány percre: már ezért megérte idejönni. 

Utolsó élményként a Holt-tenger maradt. Többórai buszút (közvetlen, olcsó járat Jeruzsálemből, a sivatag mentén), cserébe 26 fok, tenger, februárban, igaz, csak 2 órára...Otthon mínusz 10. A víz tényleg fenntart, elmondhatatlanul sós, de a februári napsütést semmi nem überelheti.

Vissza a valóságba

Az már csak hazafelé, a repülőn jutott eszembe, hogy milyen szemetesek voltak az utcák, milyen szörnyen egyhangúan és gyáván öltöznek a nők. Ott valahogy nem volt lényeges. A Ben Gurion reptéren Tel-Avivban az útitársunk simán felhozta a másfél literes ásványvizét, a debreceni reptéren pedig a szabályokat betartva nem engedik fel a 100 ml-nél nagyobb flakont, sőt, még a cipőt is rutinszerűen levetetik, amit Tel-Avivban senkinél nem láttam. Engem valahogy jobban megnyugtat ez a cipőlevételes dolog...

Nagyon-nagyon kevés Jeruzsálemre és Tel-Avivra 4 nap, de egyre igen: megérik az elhatározás, hogy vissza kell jönni.

Gulyás-Czibere Anikó

utazásTel-AvivJeruzsálem

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés