Hirdetés

A tökéletesség mítosza. A boldog élet nem a Face-n van

civishir.hu

2018.07.06. 18:31

A tökéletesség mítosza. A boldog élet nem a Face-n van

Nincsenek jobbak vagy rosszabbak. Mindenki valamilyen.

Hirdetés

A vakáció eljövetelével egyre inkább az látszódik a gyermekeken, hogy unalmukban egyfolytában a telefonokat vagy a tabletet bűvölik és a közösségi oldalak valamelyikén csüggnek. Nem igazán találják a helyüket, unatkoznak. Nézegetik mások életét, merre nyaralnak, milyen képeket töltenek fel, mennyire boldogok és milyen szuper az életük. Szinte percenként a telefont nézik. És irigykednek, neki milyen jó! Mennyire jó helyen vannak! Mennyire szuperül néz ki fürdőruhában! Mikor lesz nekem annyira jó? Az én életem egy dögunalom. A szülő pedig kétségbeesetten kérdezi: mit tegyek? Látom, hogy egyfolytában nézi és tudom, hogy nincs rá jó hatással. De mit tegyek, hogy lássa ő is, milyen jó az élete, mennyi mindene van?

Azok az életek, amelyeket a közösségi oldalakon lévő személyek „élnek”, az épp önmagát kereső kis- vagy akár nagykamasz, fiatal felnőtt szempontjából bizony egyfajta elvárást indukál bennük, milyennek is kell lennie egy boldog, szuper életnek. Mázsás sziklaként nehezednek a vállukra, amelyet bizony cipelni kell. Akkor is ha fáj, ha belemar a húsukba.

Ezek az oldalak, a rajtuk elő személyek, akiknek több ezer követőjük van, legfőképpen azt sugallják nekik, hogy boldognak kell lenni. A boldogsághoz hozzátartozik a társadalom és a szüleik által ránk rótt elvárásokon felül (iskolába kell járni, találni kell egy párt, családot kell alapítani, gyereket szülni vagy éppen csinálni) ott lebegnek a fejük fölött az instasztárok és a különböző youtuberek és celebek varázslatos életének irigylésre méltó pillanatai.

Hiszen ők boldogok. Nekik annyira jó. Szépek, sportosak, vékonyak, jóképűek, izmosak, egészségesen étkeznek sosem esznek gyorskaját és hát a cukor az maga az ördög. Tökéletesek.

Emellett naponta  sportolnak, mindig külföldre járnak és mindezeket folyamatosan dokumentálják valami közösségi oldalon, hogy legyen nyoma. Legyen nyoma a boldogságuknak. Ezek a felhőkben lebegő vágyott illúziók ott tornyosulnak a közösségi médiát használók gyermekek fölött, amelyeket el szeretnének érni. Olyan ez, mint gyermekkorunk kedvenc sztárjai akikkel kiposztereztük a szobánkat. Egyszer majd olyan leszek. Olyan király. Olyan, mint ő. De semmiképpen nem leszek olyan, mint én, mert az nem olyan jó, mint ő. Aki sokra vitte. Aki sok pénzt keres, aki híres, jól néz ki. Szeretnék olyan lenni. Nem ilyen. Aki egészségesen étkezik, vékony, sportos, szép háza van, jó kocsija és gyönyörű szerelme.

Mi történik akkor, ha nem felel meg ennek a képnek?  Mondjuk, ha nem vékonyak, nem utaznak el szép helyekre vagy nem a legújabb cuccokban a legmenőbb márkákban feszítüenek? Ha nem néznek ki szülés után 2 hónappal úgy, mint Cindy Crawford? És mi történik akkor, ha ezt nem posztolják ötpercenként? Ha az önértékelésünk alacsony, hatalmas szakadék keletkezik ennek hatására a saját én és a vágyott, az ideális én között. Ez azonban súlyos következményekkel járhat. Ha túl nagy a szakadék a jelenlegi, aktuális énünk és az ideális én között, az bizony csalódottsággal, szomorúsággal és depresszióval járhat együtt.

A serdülők énképe nagyon instabil, a hatások, amelyek kívülről érkeznek, erős befolyással bírnak bizonytalan önértékelésükre és önképükre.

Több hazai és külföldi kutatás, amelyek a közösségi oldalhasználat és az önértékelés kapcsolatát vizsgálta arra jutott, hogy azok, akik gyakran, naponta több órát töltenek közösségi oldalak böngészésével, sokkal alacsonyabb önértékeléssel rendelkeznek, azaz az önmagukról alkotott kép negatívabb azokhoz a társaikhoz képest akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem használnak közösségi oldalakat. Az alacsony önértékelés kéz a kézben jár a depresszióval, az egyik legfontosabb tünete. Természetesen ez nem az egyedüli kiváltó oka a depressziónak, de az mindenestre igaz, hogy az alacsony önértékelésű személyek saját testükhöz fűződő viszonya is negatív, gyakran látják kövérnek, csúnyának, undorítónak magukat. Erősen azonosulnak az internetről ömlő hamis ideákkal, a tökéletesség mítoszával. Hiszen ott, aki tökéletes, csak az lehet igazán boldog és sikeres. Ezek a hamis illúziók, az irreális képek az egyébként is gyenge lábakon álló önképet nagyon negatívan befolyásolják, legyen az gyermek, serdülő vagy felnőtt. Nehéz ellenállni ezeknek a hatásoknak egy bizonytalan, sérülékeny önképpel. Könnyen beleeshet az a tökéletesség illúziójának a csapdájába az, akinek az egyetlen forrása a saját önértékelésének a megerősítésére a külső, torz elvárásokat közvetítő média. Ennek az elvárásnak még maguk a celebek is képtelenek megfelelni, hiszen ezek torzak és a valóságtól távol állnak. És ettől nem lesz senki sem boldog.  

Nagyon nehéz dolga van annak a gyermeknek vagy serdülőnek, aki eltér az elvárttól. Aki tudatában van annak, hogy eltér a közösségi „normálistól”, aki más, mint a többi, azt érezheti, hogy nem elég jó. Mit tehet a lány vagy a fiú a tükör előtt?  Vagy beáll a sorba és mindent igyekszik megtenni, hogy olyan legyen, mint ők vagy szembefordul ezekkel vagy tehetetlenül áll a tükör előtt és elkeseredik. Keserűsége következtében igyekszik elfordulni a valóságtól. Vagyis a saját valóságától. Ehhez használhat eszközöket és szereket.

Természetesen ne feledkezzünk meg azokról, akik tudatosan szembemennek az elvárásokkal. Csakazértis. Ők egy másik cikk témája lehetnek. Mit tehetünk a gyermekünkkel, hogy ne dőljön be a sivár, felszínes közösségi médiumok által közvetített „értékeknek”? Beszélgessünk vele! Vigyük el olyan helyekre, ahol láthat igazán szomorú sorsokat!

Mutassuk meg, mik a valódi értékek, mi az ami igazán számít! Dicsérjük! Szívből, igazán. A legkisebb korától kezdve.

Hiszen ha megtanulja, hogy ő maga mennyire értékes, nem lesz szüksége folyamatosan külső megerősítésekre, külső véleményekre, lájkokra, követőkre. Ne hasonlítgassuk máshoz, hiszen akkor azt tanulja meg, hogy a mérce nem saját maga fejlődése, hanem a másik ember. Nem lehet önmaga, mert más jobb nála. Nincsenek jobbak vagy rosszabbak. Mindenki valamilyen. Mindannyiunkban ott van az a kis virághagyma, amely növekedni, fejlődni vágyik, de mint ahogyan a virágoknak sem, nekünk sem mindenből ugyanannyira van szükségünk, van, akinek több fény, kevesebb víz kell. Minden növény más. És nekünk az a dolgunk, hogy amikor az apró kicsi virághagyma fejlődésnek indul, azt a környezetet biztosítsuk neki, amelytől gyönyörű és egyedi virág fejlődik.  

- FGYN -

elvárásoktökéletesség

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés