Hirdetés

Holtan találták meg a hónapok óta keresett mályi asszonyt

| 2020. 11. 14. | 09:57:00
A miskolci nyomozóknak már van gyanúsítottja.
Holtan találták meg a hónapok óta keresett mályi asszonyt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Miskolci Rendőrkapitányság körözési eljárást folytatott egy mályi nő eltűnése ügyében, aki otthonából szeptember 27-én távozott el. Az asszony fia október 28-án jelentette be a rendőrségen, hogy édesanyja már egy hónapja nem jelentkezett.

A körözési eljárásban a rendőrök megállapították, hogy a nő vattai élettársához utazott, majd a további részletes vizsgálat során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi bántalmazta, amelynek következtében elhunyt.

A rendőrök a holttestet a település külterületén találták meg november 13-án a késő délutáni órákban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben, akit a nyomozók – kihallgatását követően – őrizetbe is vettek.

További híreink
Sajókazai dílereket fogtak
Sajókazai dílereket fogtak
Kezdeményezték a letartózatásukat.
Több ezer e-cigije volt – Miskolcon letartóztatták
Több ezer e-cigije volt – Miskolcon letartóztatták
A költségvetésnek különösen nagy vagyoni hátrányt okozott.
Rutinműtét után, Miskolcon halt meg a 18 éves lány
Rutinműtét után, Miskolcon halt meg a 18 éves lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.
Fegyvert és e-cigarettákat foglaltak le Kazincbarcikán
Fegyvert és e-cigarettákat foglaltak le Kazincbarcikán
Szakértő bevonásával folyik az eljárás.
A konyhai dolgozók gyerekektől lopták el az ételt
A konyhai dolgozók gyerekektől lopták el az ételt
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.
Hajdú-bihari főkapitány lett Bakk Richárd
Hajdú-bihari főkapitány lett Bakk Richárd
Igazolódott, amiről júliusban már lehetett hallani.
Sajókazai dílereket fogtak
Sajókazai dílereket fogtak
Kezdeményezték a letartózatásukat.
Hármas karambol Sárospatakon
Hármas karambol Sárospatakon
Az egyik gépkocsiból kifolyt a hűtővíz.
Családi ház ég Ózdon
Családi ház ég Ózdon
Egy melléképület is lángra kapott.
Miskolc halad, de Borsod a legfejletlenebb
Miskolc halad, de Borsod a legfejletlenebb
Az utolsó hat helyezett kivétel nélkül Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település.
Lakatlan ház borult lángba Alsóbereckiben
Lakatlan ház borult lángba Alsóbereckiben
A Tóhát utcából érkezett a riasztás.
Egy csecsemő is megsérült a mezőzombori robbanásban
Egy csecsemő is megsérült a mezőzombori robbanásban
Egy orvosi oxigéngáz-palack robbant fel.
Fegyvert és e-cigarettákat foglaltak le Kazincbarcikán
Fegyvert és e-cigarettákat foglaltak le Kazincbarcikán
Szakértő bevonásával folyik az eljárás.
Kilenc utcában aszfaltoznak Sajószentpéteren
Kilenc utcában aszfaltoznak Sajószentpéteren
Kihirdették a pályázat nyertesét.