Egy 55 éves férfival szemben indult eljárás.
Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse egy 55 éves helyi férfival szemben. A nyomozás eddigi adatai alapján január 23-án egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló – a pedagógus biztatására – bántalmazott egy 12 éves fiút, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el az eset kapcsán.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RTL riportja szerint a fiút azért verték meg az osztálytársai, mert a testnevelés- és informatikatanára azt mondta, aki megüti, kap egy ötöst. A fiú azt állítja, nem tudja, miért uszította rá társait a tanár, előtte annyit kérdezett tőle, mi lesz informatikából a házi feladat.
A szülők feljelentést tettek, a tankerület közölte, belső vizsgálat indult, és megtették a szükséges intézkedéseket.
A nyomozók január 31-én gyanúsítottként hallgatták ki a tanárt, aki a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el.