Hirdetés
Hirdetés

Alvó családjára gyújtotta rá a házat egy miskolci nő

| 2022. 01. 19. | 10:30:00
Vádat emeltek ellene.
Alvó családjára gyújtotta rá a házat egy miskolci nő
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt az ellen a 40 éves nő ellen, aki saját családjára gyújtotta rá a házat. A nő 2020 áprilisában az anyjával közös tulajdonú miskolci családi házát az éjjeli órákban, amikor a házban tartózkodó testvérei, anyja, valamint az anyja vendégségben lévő 13 éves unokája már aludtak, felgyújtotta, úgy, hogy a teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta és meggyújtotta – írj az ugyeszseg.hu.

A vádirat szerint a vádlott az anyjával és három testvérével. A családtagok a város területén rendszeresen hulladékot gyűjtöttek, amelyből egy jelentős mennyiség az udvaron felhalmozódott. A családtagok mindannyian italoztak, emiatt gyakoriak voltak a veszekedések is.

A ház udvarán 2020 áprilisának elején három esetben keletkezett tűz, a tűzoltók mindannyiszor megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. Ezek közül a nő egyik esetben elismerte, hogy ő gyújtotta fel a hulladékot.

A vádlott egyébként meg akart szabadulni a családtagjaitól, szerette volna, hogy ha elköltöznek, ezért ittasan mindig azzal fenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házat.

 

Április első felében egy szokásosnak mondható veszekedés után papírlapra körömlakkal ráírta, hogy „meghaltok, egészen megérdemlitek!”, és azt bedobta a postaládájukba. Másnap az egész család reggeltől italozott, mindannyian lerészegedtek. A vádlott ismét vitába került velük, és éjfél körül újból azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat, azonban közölték vele, hogy rendőrt fognak hívni, mire elhagyta az ingatlant.

Amikor a családtagok lefeküdtek aludni, közöttük a vendégségben lévő 13 éves unoka is, a nő visszament, a teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta, és felgyújtotta. Az egyik férfi testvére éppen kiment cigarettázni, amikor észrevette a tüzet, ő riasztotta a többieket, így kimenekültek az épületből, a tüzet viszont nem tudták megfékezni, azt a tűzoltók oltották el.

Amennyiben a tüzet nem észlelik idejében, reális lehetősége lett volna személyi sérülés vagy halál bekövetkezésének, mivel a lakásban alvó személyek füstmérgezést szenvedtek volna.

Hirdetés
Hirdetés