Vesztükre egy óra múlva visszamentek.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két nővel szemben, akik idén januárban úgy loptak az egyik áruházlánc üzletében, hogy a velük lévő kisgyermek cselekményüket végignézte – tudatta az ügyészség augusztus 16-án.
A vád szerint a 6 éves kisfiú nevelésére köteles édesanya, és az ideiglenes felügyeletét ellátó nagymama a gyermekkel együtt január 5-én, lakóhelyükről Miskolcra érkeztek vásárolni.
A belvárosi áruházba érkezve a vádlottak elhatározták, hogy onnan fizetés nélkül fognak kivinni különféle árucikkeket.
A vádlottak megbeszélésüknek megfelelően élelmiszereket, ruhaneműket és használati tárgyakat tettek a bevásárló kosarukba, majd azokat egy oszlop takarásában megbújva, a gyermek szeme láttára a náluk lévő táskákba pakolták, majd fizetés nélkül távoztak az áruházból.
A vádlottak felbátorodva azon, hogy nem leplezték le őket, az előzőleg ellopott termékekkel és a gyermekkel együtt egy óra elteltével ismét visszatértek az áruházba.
A gyermeknek süteményeket és üdítőitalt vettek el, melyeket a kisfiú az áruházban elfogyasztott. Végül a vádlottak az áruvédelmi eszközök eltávolítását követően további árucikkeket pakoltak a táskáikba. Ezt a biztonsági szolgálat már észrevette, ezért a távozó vádlottakat a rendészeti irodába kísérték, ahol a náluk lévő, összesen 68 000 forint értékű árut visszavették.
A gyermek jelenlétében bűncselekményt elkövető anya és nagymama a nevelési, felügyeleti kötelezettségüket súlyosan megszegték, és ezzel a kisfiú erkölcsi fejlődését veszélyeztették. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetőket kiskorú veszélyeztetésének bűntettével illetve lopás bűntettével vádolja.
Velük szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.