Hirdetés

Erről Ózdon sem lehet eleget beszélni!

ozd.hu

2018.09.15. 14:16

Erről Ózdon sem lehet eleget beszélni!

Fontos a megelőzés.

Hirdetés

Hirdetés

A megelőzésre fektették a hangsúlyt a Kultúrlánc harmadik állomásán. A drogprevenció köré épített tematikus napon a helyi iskolások a kábítószer káros hatásait ismerhették meg. Az egész országot, így térségünket is érintő problémáról a szervezők szerint nem lehet eleget beszélni.

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark a Kultúrlánc elnevezésű programsorozat egyes állomásain mindig valami másra helyezi a hangsúlyt. Először a nő és a stílus, majd a nemzetközi kapcsolatok, most pedig a megelőzés kapott kiemelt figyelmet.

A helyi iskolásoknak szeptember 14-én lehetőségük nyílt arra, hogy előadásokon keresztül többet is megtudjanak a droghasználat káros hatásairól.

Az illegális szereket fogyasztók körében a fizikai függés viszonylag hamar kialakul, nemcsak testileg, de szellemileg is leépülnek. Néhány hónapja kerültek fel a legnagyobb közösségi portálra azok a felvételek, amelyeken vélhetően valamilyen szer hatása alatt álló fiatalok láthatóak. A probléma nem új keletű, a dizájnerdrogok terjedése hatalmas károkat okoz.

Ezért is fontos, hogy a gyerekekben minél fiatalabb korban tudatosuljon, hogy a kábítószer-használat nem old meg semmit, inkább csak problémát okoz.

Az intézmény vezetője, Ádám Eszter szerint ezt a problémát nem lehet eleget és elégszer tárgyalni. Ahogy elmondta, a gyerekek nagyobb közösségben talán jobban meg tudják beszélni, át tudják gondolni, mekkora kockázatot jelent hozzányúlni a kábítószerekhez.

A program az iskolások körén túl a felnőtteket is megszólította, az intézmény nevéhez hűen délután egy, a témához kapcsolódó filmet vetített.

A tavaly megjelent Escobar a híres-hírhedt drogbáró, Pablo Escobar románcán keresztül enged bepillantást a kábítószer világába.
drogÓzdprevenció

Hirdetés

Szóljon hozzá!