Hirdetés

Csaknem ezren álltak rajthoz Kazincbarcikán

kolorline.hu

2019.08.05. 15:58

Csaknem ezren álltak rajthoz Kazincbarcikán

Először az óvodások startoltak el.

Hirdetés

Közel ezren vettek részt a hatodik Kolorfutáson augusztus 4-én vasárnap, melynek a hagyományokhoz híven idén is a Kolorfesztivál adott otthont. A remek időben ezúttal a belvárosban kijelölt új útvonalon álltak rajthoz a versenyzők.

A meghosszabbított utólagos nevezésből befolyó mintegy háromszázezer forintot az idén 30 éves Magyar Speciális Olimpia Szövetség javára ajánlotta fel a város.

A közös bemelegítést követően elindult a verseny. A rajtvonaltól először a legkisebbek, az ovimaraton résztvevői startoltak el, őket második körben a sulimaraton, harmadik körben pedig a hosszabb távú, negyedmaratoni, félmaratoni és maratoni versenyzők követték. Végül a legtöbb nevezővel elindított táv, a minimaraton és a veteránmaraton következett.

Az eredményhirdetés két körben zajlott, ahol mind a női, mind a férfi kategóriák legjobbjai díjat kaptak, melyet követően követően a szervezők tombolahúzással kedveskedtek a résztvevőknek.
KazincbarcikaKolorfutás

Hirdetés

Szóljon hozzá!