Hirdetés

Pár nap alatt be is zárták az ózdi drogdílereket

borsodihir.hu

2019.09.03. 08:08

Pár nap alatt be is zárták az ózdi drogdílereket
A kép illusztráció

Mindhárman ebből élhettek.

Hirdetés

Az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak és egy nőnek, akik a gyanú szerint azért szereztek Budapestről kábítószert, hogy azt Ózdon tovább értékesítsék.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak idén augusztusig Ózdon több hónapon keresztül kereskedtek amfetamin tartalmú kábítószerrel. A módszerük az volt, hogy az egyik férfi és a női társa Budapestről szerezték be a tiltott szert, majd harmadik társuk értekesítette Ózdon a fogyasztóknak. A  augusztus 29-én éjszaka végrehajtott rendőri intézkedés során a gyanúsított nő táskájából több mint fél kilogramm kábítószer került elő.

A gyanúsítottakkal szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás. Amennyiben a bűnösségüket megállapítják, velük szemben

akár 8 évig tartó szabadságvesztés szabható ki,

így a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a várható büntetéstől félve megszöknének, elrejtőznének. Mivel a gyanúsítottak a tanúkat ismerik, felmerül annak a veszélye, hogy a vallomásuk megtételében megpróbálnák őket befolyásolni. Az eddigi adatok alapján a gyanúsítottak megélhetését feltehetően részben a fenti bűncselekményből fedezték, ezért tartani lehet attól is, hogy a szabadlábon hagyásuk esetén folytatnák a tevékenységüket. A bíróság ezen indokok alapján enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, így elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

A végzés nem jogerős, mindhárom gyanúsított és védőik fellebbezést jelentettek be.
Ózddrogdíler

Hirdetés

Szóljon hozzá!