Kétmilliárd forint kellene a vártornyok megerősítésére.
A Diósgyőri vár így nem maradhat! – szögezte le március 24-i Facebook-posztjában Veres Pál. Miskolc polgármestere tudatta, az építkezés leállt, mert a kivitelező nem tudja folytatni addig a munkát, amíg a vártornyok nincsenek megerősítve. Arra pedig pénz kell, pluszforrás, közel kétmilliárd forint. – Erre várunk közel másfél éve – írta a városvezető. – Az igazságügyi szakértői vizsgálat és számos szakértő tanulmánya is alátámasztotta, hogy jogos az igényünk a pluszforrásra, hiszen előre nem látható hibáról van szó, így annak javítási költségét sem tervezhettük be a beruházás költségvetésébe. Ennek ellenére eddig hiába vártunk, de nem adjuk fel. Nem szoktuk! – fogalmazott.
Közölte, a Diósgyőri vár Miskolc egyik jelképe, a város egyik kiemelt turisztikai attrakciója, s így nem maradhat. Veres Pál folyamatosan tárgyal, egyeztet a szakminisztériumokkal, hogy megkapják a pluszforrást, hogy a kivitelezőnek a munkavégzés felfüggesztését követően ne kelljen levonulniuk a munkaterületről, hogy a vár rekonstrukciója befejeződhessen.
– Dolgozunk azon, hogy az épület ne torzó maradjon, hogy Miskolc, a miskolciak újra büszkék lehessenek a Diósgyőri várra! – zárta gondolatait.